
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A jegyzet összeállításakor sok fejtörést okozott annak eldöntése, hogy mely témakörökre kellene koncentrálni, - hiszen a szakterület igen tág teret ad -, legyen-e az anyag általános elméleti vagy vállalati megközelítésű, ill. az utóbbi esetén mely vállalatokat célozzon meg. Az egyetemi kollégákkal, a gyakorlati szakemberekkel és a hallgatókkal folytatott viták eredményeképpen az a vállalati szemléletet előtérbe helyező felfogás győzött, amely a közlekedést mint termelési funkciót vizsgálja, azaz az újratermelési folyamat komplex áruáramlási rendszerébe beágyazva szemléli. Így, a mikroszemlélet megtartása mellett, az anyag igyekszik elszakadni az egyes közlekedési alágazatoktól ill. a (nagy)fuvarozó vállalatoktól. Ma már egyre több közlekedési vállalat jut túl azon a szemléleten, amely csak a közlekedés, illetve saját tevékenységének hatékonyságát helyezi előtérbe. Az új szemléletű vezetők stratégiájukat egyre inkább a termelő és szolgáltató szféra (azaz az ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi vállalatok) áruáramlási rendszereinek elemzésére, marketing szemléletű optimalizálására alapozzák, mintegy „beépülve" az üzleti folyamatokba. Különösen fontosnak tartottuk a rendszerszemléletű megközelítést is, annál is inkább, mivel mindvégig hangsúlyozni szeretnénk, hogy a közlekedést komplex módon, egy nagyobb - logisztikai - rendszer alrendszereként kell felfognunk. Külön kiemelendőnek tartjuk, hogy a hazai közlekedésmanagementben ezen - talán újszerűnek is nevezhető - szemléletmód kialakításában, a jegyzet összeállításában nagy segítségünkre voltak az elmúlt évfolyamok közlekedés-szállítás szakos hallgatói, akik kritikai megjegyzésekkel, fordításokkal, tudományos tevékenységgel segítették munkánkat. A széles körű szakirodalom feldolgozás során gyakran találkoztunk az egyes szerzők különböző véleményt képviselő álláspontjaival. A szerkesztői munka nem törekedett ezen eltérő álláspontok feltétlen kiszűrésére, ill. egy „optimális" vélemény kialakítására. Igyekezett viszont az anyagot egységes szemlélet alapján csoportosítani, rendszerezni. Az olvasóra vár annak eldöntése, hogy ez a csoportosítás megállja-e a helyét. Nagy érdeklődéssel várjuk az olvasók észrevételeit, véleményeit, javaslatait.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Aula Kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 87 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Közgazdaságtan / Kereskedelem, Logisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.