A kulcsszó: rettegés

Alig ​valamivel a felszín alatt megálltam, hogy ziháló tüdőm megszokhassa a jóval kisebb nyomást. Keserű és csalódott voltam, hiszen mindent erre az utolsó eshetőségre tettem fel. Kimerülten támasztottam neki a fejem a fúrótorony acéllábának, s azon gondolkodtam, nem kellene-e ismét lemerülnöm. Fáradtnak éreztem magam, halálosan fáradtnak. És akkor, egyetlen szempillantás alatt, a fáradtság elillant, mintha sohasem létezett volna. A hatalmas acéloszlopot, amelynek vízzel teltnek, mozdulatlannak és némának kellett volna lennie, hanghullámok rezegtették. Letéptem fejemről a búvársisakot, miközben köhögtem és fuldokoltam az oxigénmaszk alá beszivárgó víztől, aztán nekitapasztottam a fülem a hideg fémnek. Az oszlopból áradó mély hang rezonálásától a rosszullét környékezett. A vízzel töltött acéloszlopok nem szoktak hangokat kiadni, ez azonban ezt tette, minden kétséget kizáróan! Ebben az oszlopban nem víz volt, hanem levegő. Levegő! Most már azt is tudtam, mi lehet a hang forrása – tulajdonképpen már azonnal rá kellett volna jönnöm. A hullámszerűen váltakozó zaj, mint amikor egy motor ritmikusan gyorsul és lassul, éveken át munkám megszokott részét képezte: a fúrótorony acéllábában egy légsűrítő működött, méghozzá nem is kis teljesítményű…

Mutass kevesebbet