A láthatatlan tolvaj

Kazahsztán a két világrészre is kiterjedő Szovjetunió második legnagyobb területű köztársasága. Nyugaton a Volga torkolatvidékéig elnyújtózó partjait a Kaszpi-tenger vize mossa, keleti végein az Altaj hegyláncai magaslatnak, dél felől megcsodálhatjuk a Tien-san örökké havas ormait, míg északi tájain a tekintet belevész a nyugat-szibériai alföld végtelennek tetsző térségeibe. Nagy ellentétek birodalma ez a hatalmas ország. Tágas határai között egyaránt megtalálhatók sötéten zúgó fenyvesek és tikkasztó sivatagok, égbe nyúló hegyóriások és ürömillatú puszták, meddő szikföldek, aranyló búzamezők, tajtékozva rohanó hegyi folyók és pirosan mosolygó almafaerdők. Megesik, kiváltképp ősz derekán, hogy délen a vidék nyárias verőfényben fürdik, s ugyanakkor Karaganda környékén tombol a hóvihar. E sokarcú, nagy múltú ország szülöttei a törökkel rokon nyelvet beszélő kazakok. Elődeiket a népvándorlás hullámai indították el egykor Ázsia szívéből. Közben több más néppel is összehozta őket a sors, s ezek a rövidebb vagy tartósabb kapcsolatok ugyancsak hozzájárultak mai arculatuk kialakításához. Régóta lakják jelenlegi hazájukat, s bár véres harcokban bővelkedő, viszontagságos történelmük során nemegyszer kellett elszenvedniük idegen hódítók igáját, nemzeti mivoltukhoz büszkén s eltökélten ragaszkodnak. Napjainkban közülük sokan élnek városokban, ám alig egy emberöltővel korábban nagy részük még a hagyományos nomád pásztorkodással foglalkozott. Tavasszal - akárcsak a mi vándorló, majd honfoglaló őseink - kivonultak a négyféle jószággal (juh, marha, ló, teve) a gyakorta igen messzi fekvő nyári legelőkre, hóharmat hulltán pedig, sátorházaikat fölszedvén, visszaterelték állataikat a téli szállás közelébe. Ez az életforma sok-sok évszázad folyamán kialakította a maga célszerű eszközeit és szokásrendjét, s minthogy a természet adott neki életteret, minden ízében s mozdulatában a természet szigorú törvényeihez igazodott. Szépséges, de olykor kemény, sőt kegyetlen élet volt ez. A modern civilizáció terjedésével mindennek immár csak nyomai maradtak fönn kazak földön. Ám a gazdag és máig eleven kazak népköltészet varázstükörként őrzi a veszendőt. E mesékben is fölfedezhető a homályos múltban gyökeredző s épp hogy tegnap-tegnapelőtt letűnt világuk képe.

Mutass kevesebbet