
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Orvos nincs beteg, bíró nincs vádlott, pap nincs hívő nélkül, mesterségük tárgyaként a másik emberre hajló szakmák körül egymással összenőtt szerepkettősök alakulnak ki, melyeknek egyikét évtizedeken át ugyanaz a személy, párját viszont mindig másvalaki játssza. Könyvem egy ilyen szereppáros regénye, állandó tagját - a szöveg első személyben szóló alanyát - tekintsük egy gyámhatóság képviselőjének, aki az emberi kudarcoknak, a társadalmi együttélés üzemzavarainak, a normáinktól eltérő viselkedésmódoknak főképpen azzal a körével áll szemben mint anyagával, amelyek gyerekeket sújtanak. Ügyei - emberi sorsok és kapcsolatok rövidebb-tartósabb csődjei - meglehetős bőséggel és bizonyos statisztikai állandósággal újratermelődnek. A szereppár másik tagja tehát folyvást arcot cserél, mégis fájdalmasan ismerős. A regény beszélője egy zsúfolt munkanap lehetséges színhelyein végigmenetelve, rögzítve, amit épp abban a pillanatban, és értelmezve, amit általában csinál, megpróbálja némiképp világosabbá tenni helyzetének megszüntethetetlen konfliktusát: a személyes és a személytelen szolidaritás, morál és gyakorlat ütközéseit, végül is az én és a másik ember kapcsolatának néhány - számára fontos - elemét. Arcok és tárgyak, emlékek és lehetőségek járulnak közben elé, s nem tér ki a kísértés elől, hogy amennyire csak tud, odafigyeljen rájuk.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789639716476 |
|---|---|
| Kiadó: | Noran Kiadó |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Borítótervezők: | Pintér József |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 221 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
tetszik, szép állapotú, elégedett vagyok a vásárlással