A lázadó ember

A descartes-i "Gondolkodom, tehát vagyok" híres formuláját Albert Camus, az egzisztencializmus vezéregyénisége így fogalmazta át: "Lázadok, tehát vagyok." Camus értelmet akart adni az emberi cselekvésnek, egy olyan korban, amikor emberek milliói haltak meg erőszakos halállal, váltak földönfutókká. Az értelmetlen háborúk és az irracionális gyűlölködés korában Camus szerint az emberhez egyedül méltó viselkedés a lázadás. A kafkai félelem: "bárki megölhet" Camus-nél a "bárkit megölhetek" szorongásává nőtt. Camus bűnösnek tartotta korunkat, mert törvénnyé emelte a bűnt, ideológiákkal mentegette a gyilkosságot. "Napjainkban a bűn felölti az ártatlanság képét - írta -, s az ártatlannak kell igazolnia önmagát." E könyvében Camus végigkísérte a lázadás gondolatának fejlődését a francia forradalomtól az orosz forradalomig, Sade márkitól a szürrealistákig. Részletesen elemezte az anarchisták, nihilisták munkásságát. Külön fejezetet szentelt az állam terrorizmusának, Sztálin, Hitler, Mussolini irracionális terrorjának, majd több fejezetben tárgyalta a racionális terrort, Marx polgári próféciáját, tudományos messianizmusát. Hosszasan cáfolta Marxot, a dialektikus és a történelmi materializmus történetiségét. Lenint elmarasztalta a forradalmi morál és a proletárdiktatúra kérdéseiben. A szocialista társadalmat a totalitarizmus és a koholt perek birodalmaként elemezte. Ideológusaink egy követ fújva a francia kommunistákkal, elmarasztalták Camus-t, mert a lázadás szembeállította a forradalom marxista felfogását. Azt is megbocsáthatatlan bűnének tartották, hogy 1956-ban a magyar forradalom védelmére kelt. A kötet évtizedeken át megjelentethetetlen volt Magyarországon. Itt az ideje tehát, hogy itthon is megismerjék Camus prófétikus könyvét, mely vízválasztó lett a baloldali értelmiség történetében.

Mutass kevesebbet