
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 080 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"Ez a Márki igen furcsa ember volt. Néhány héttel ezelőtt tűnt fel Marokkóban. Nadrágja és cipője rendkívül rongyos volt, és a kabátjából is hiányzott egy jókora darab. Ezzel szemben bal szemén monoklit, jobb kezén pedig kesztyűt viselt. Mikor először lépett be a Döglött Aranyhalba, feltűnő eleganciájával általános felháborodást keltett. A Tülökorrú valóságos hisztérikus rohamot kapott. MacKenzie, a kormányos szó nélkül elővette a revolverét, Kockás Pierre pedig úgy elcsodálkozott, hogy a markában lévő kétfrankost egyetlen mozdulattal kettétörte."Rejtő Jenő megteremtette a vidám légiós regényt. Ennek a műfajnak volt kiváló képviselője kortársa, Nagy Károly is. Regényeinek állandó főszereplői Charles Lorre és Kockás Pierre, akik egyben a saját kalandjaiknak a krónikásai. 1939 és 1942 között ötvenkilenc 10 filléres, és négy 1 pengős regényt írt csak ebben a sorozatban, de más történeteiben is felbukkan egy-egy mellékszereplő is. A kisregények 75 év elteltével jelennek meg először. Most itt az első öt történetet, ahogyan elkezdődött...
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155201202 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Charles Lorre-sorozat |
| Kiadó: | GAR-Wind Bt. |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Ócsa |
| Nyomda: | Adu-Print kiadó és Nyomda Kft. |
| Terjedelem: | 244 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 18.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.