
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Könyvtest kissé félrenyomódott.
44
hűségpont
Hogy működik az alku?
Részlet a műből: "Reggel kilenc óra lehetett, amikor a Kalakua Avenue sarkán megállottam az egyik üres telken levő benzinkút előtt, hogy megtöltessem a kocsimat. Hiába dudáltam, a kútmester nem volt a közelben. Bizonyosan megint beugrott egy kis tracsra a kínai lány virágüzletébe. Már többször megtörtént, hogy Ralphot, ezt a nagy darab, veres-szőke ír fiút, aki különben bajnoki rangban lévő base-balljátékos volt, dudaszóval kellett előcsalogatni a virágüzlet óriás páfrányainak árnyékából. Nem volt sietős a dolgom, félbehagytam a dudálást. Az emberi élet boldog kis pillanatainak mindig nagy megértője voltam még akkor is, ha némi rendbontással járnak. A gyümölcspiac, ahova igyekeztem, nem szalad el a helyéről, igazán ráérek öt-tíz percet várni. Még jól is esik az a kis semmittevés itt a volán mellett. Ralp különben is barátom. Hadd szorongassa a gazember azt a pötty ferdeszemű kínai lányt. Fogadjunk, megint összekarmolt képpel fog megjelenni. Unottan néztem körül a hatalmas üres telken, amelyet mindenütt szép rendesen felhengerelt kavics borított. Ezek az üres telkek mind egyformák."
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Athenaeum Kiadás |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 245 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.