A lepel alatt

Az én alapformámat az elmúlt száz év magyar világának önazonossága hozta létre. Egy rendszersemleges, pontosabban egy rendszerek alatti és rendszerek fölötti sziklánál szilárdabb anyag, amelynek matériája - értelmezésem szerint - a diktatúrák és demokráciák furcsa elegyéből keletkezett, és amely lényegében egyezik a tekintélyelvű magyar társadalom fundamentával. Ennek az alapformának a fazonja attól biztosan nem alakul, hogy milyen huzatot húznak rá. Ha módosul, az csak szervesen és lassan történik, mint ahogy a hő, a fagy, a szél tudja a kőzetet kikezdeni. Vagy szervetlenül és gyorsan, mint amikor a csákány, a munkagép vagy dinamit lát munkához. Megfigyeléseim szerint egyelőre sem természetes kopás, sem mesterséges beavatkozás az alapforma lényegén nem változtatott. A masszívan előttünk áll: egy tekintélyelvű társadalom, amely hol Ferenc József, hol Horthy Miklós, hol Kádár János, hol az ő utódainak szálmintáiból szőtt takaróval borítja be ezt az amorf, kemény alakzatot. A különbségek azonban érdektelenek, és - reményeim szerint - fölöttébb tanulságosak. E megfigyelések jegyében szerkesztettem össze írásaim többnyire havi- és napilapokban megjelent részét oly módon, hogy a burokkal ellátott masszívumot, a művészettel behúzott tekintélyelvű társadalmat fölülnézetben is láttassam (első fejezet), a részleteiről is tudósítsak (második fejezet), a keresztmetszet is kibontakozzék (harmadik fejezet), és a perspektívával se maradjak adós (negyedik fejezet). A művészeti alapformát az elmúlt száz év magyar világának önazonossága hozta létre. Ez a diktatúrák és demokráciák furcsa elegyéből keletkezett és lényegében megegyezik a tekintélyelvű magyar társadalom fundamentumával.

Mutass kevesebbet