A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai

Lőcse a hajdani Felső-Magyarország és a mai Szlovákia középső részén fekvő legészakibb régiójának, a Szepességnek szívében fekszik, a Magás-Tátra tövében, a Lőcsei hegység délnyugati peremén, a Hernád mellékvizének, a Lőcsének a völgyében, Iglótól északra. Szepesség a hajdani Szepes vármegyével azonos, amit északon Lengyelország, nyugaton Sáros, délen Gömör és Abaúj-Torna, keleten Liptó vármegye határolt. A területet a középkorban a szlovákok ősei, a honfoglaló magyarok leszármazottai, lengyelek és német bevándorlók népesítették be. A szepesi városokat, így Lőcsét is, német (szász) hospesek alapították. Lőcsét először valószínűleg II. Géza uralkodása (1141-1162) idején. A városka a tatárjárás idején elpusztult. Elmenekült lakói visszatértek, és 1245 táján új várost alapítottak a régi helyén. Első írásos említése (Leucha) 1249-ből való. Kiemelkedő műemléke a város plébániatemploma, a római katolikus Szent Jakab-templom, mely a város szívében, a főtéren, a reneszánsz városháza mellett áll. A templom csúcsíves stílusban épült háromhajós álbazilika. Belső méretei: 49,5 m hosszú, 22 m széles. A középhajó magassága 19 m. Az egységes tér háromhajós felosztása a Szentháromság egylényegűségére hivatott emlékeztetni. A boltozatot 12 oszlop tartja az apostolok száma szerint. Eredeti öt kapuja Krisztus öt szent sebét jelképezte. Maga a templom mint épület az anyaszentegyházat képviseli, benne a Szűzanya ölt testet.

Mutass kevesebbet