
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Gerincén kisebb szakadások.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Albratosz könyvek 6059. / – Maga megbolondult, Vardy! Semmi közöm hozzá, hogy megszökött a börtönből. De az már engem is érint, hogy összeverte az egyik tisztemet. Fegyenc létére idemerészkedik, és összeveri azt az embert, aki rács mögé juttatta! A bíróság súlyosan elítéli majd bosszúállásért… Közbevágtam. – Nem azért jöttem, hogy bosszút álljak! – Kiszáradt a torkom. Mintha nem is a saját hangomon szólaltam volna meg. Halsey szeme résnyire szűkült. – Akkor mit keres itt? – Meg akartam tudni az igazat! – Az igazat! – Rankinre nézett. – Mit mondott nekik? – Hideg és fenyegető volt a hangja. Rankin kövér teste szinte összezsugorodott. – Semmit nem mondtam nekik! – nyüszítette. – Szavamra, semmit nem mondtam nekik! – A kabin falához lapulva kuporgott az ágyon. – Mit mondott nekik? – ismételte Halsey. – Semmit. Hazugságokat. Bármit, ami eszembe jutott. El akarták törni a karomat! Én… Halsey undorral félbeszakította, és hozzám fordult. – Mit mondott maguknak? Belenéztem abba a fekete szempárba. Hirtelen úgy éreztem, már nem félek. Sillsre gondoltam, és a szakácsra, meg a csónakba zsúfolt többi emberre. Ez az alak küldte őket a halálba…
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631406466 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Albratosz könyvek |
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1986 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Borítótervezők: | Horváth Péter |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 320 oldal |
| Fordítók: | Ladányi Katalin |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről