
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Felső lapéle foltos.
68
hűségpont
Hogy működik az alku?
Lukács Ervin (Budapest, 1928), a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mestermûvésze1951-ben, ötödéves orvostanhallgatóként nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol a Somogyi László vezette karmesterképző szakon végezte tanulmányait. 1958-tól az Operaházban Ferencsik János mellett sajátította el a zenés színházi és a koncertdirigensi mesterséget. Évtizedekig tanított a Zeneakadémia karmesterszakán. Nemzetközi hírnevét az 1962-es Római Nemzetközi Karmesterverseny első díja alapozta meg. Az élvonalbeli magyar zenekarokkal adott hazai hangversenyei mellett vendégművészként rendszeresen fellép a világ nagy operaházaiban és koncerttermeiben. 1989-ben a Japán Filharmonikusok első állandó vendégkarmestere. Bartók–Pásztory-díjas érdemes művész, 1965-ben Liszt Ferenc-díjat, 1983-ban Kiváló Művész kitüntetést, 1996-ban Kossuth-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének és középkeresztjének birtokosa, aki a nagy egyéniségek szerénységével nem a kitüntetéseire, az ovációval fogadott előadásokra és a rengeteg hangfelvételére a legbüszkébb, hanem arra, hogy pályája során nemigen mondott le fellépést, és hogy jó karmesterképző tanárnak bizonyult. A „Lukács-iskola” ma már fogalom. A Maestro Győriványi Ráth György, Hamar Zsolt, Vashegyi György, Kesselyák Gergely, Héja Domonkos, Kocsár Balázs, Kollár Imre, Szabó Sipos Máté – és még sok nagyszerű tanítvány és kiváló muzsikus sikeres dirigensi pályáját indította el. A karmester munkája, mint mondja, részben zenei és technikai tudás, részben pszichológia. Elvégre hetven-nyolcvan különbözõ egyéniségû és felfogású mûvészt kell közös nevezõre hoznia, lehetõleg szépszerével. A karmesternek minden zenésznél mindent jobban kell tudnia, mert régen rossz, ha a feje vezénylés közben benne van a partitúrában ahelyett, hogy a partitúra volna a fejében. A tökéletes felkészülés eredményeképpen viszont megtörténik a csoda: a karmesterpálca megszólal…
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630787529 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Kiadó |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Borítótervezők: | Fábián István |
| Kötés típusa: | ragasztott kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 191 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Művészetek / Zene / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk / Művészetek / Zene / Életrajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Egy különleges ember élettörténete. Kapcsolata a zenéhez, a karmesteri munkához és a zenészekhez, betekintést enged az opera és a hangversenyek világába. Nagy tisztelője vagyok Lukács Ervinnek, örülök, hogy volt lehetőségem vele játszani. Köszönöm Várkonyi Juditnak, hogy megírta ezt a könyvet, hogy ezáltal valalamennyire megismerttem A Maestro-t!