A magyar anekdotakincs

Részlet: Anekdotakedvelő nemzet vagyunk, mi magyarok. Ős napkeleti erkölcseink ép maradványa ez a tulajdonság, a malom alatt és a márványíves teremben egyaránt. A büszke Kalliope nádas házakba nem látogat el se nálunk, se másutt. Bizony a mi népünk is járatlan a históriában; szinte úgy látszik, "mintha nem érdekelné sorsa a nemzetnek, mely őt századokon keresztül dolog (res) gyanánt tekintette". És mégis csodálatosan nagy a magyar nép históriai érzéke amaz apró elbeszélések révén, amelyeket a köztüdat a hazai történet fényes alakjairól ismer. Árpád, Lehel, Botond, Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Hunyadi János, Mátyás király, szigeti Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc, Mária Terézia, Kossuth Lajos, e nevek körül kristályosodott meg a magyar nép történeti érzéke. Tudást, igazi tudást, ne keressünk benne. A viselt dolgoknak még legszárazabb krónikái sora is hézagos ez együgyű lelkekben; hát még ha az okok keresésére és megértésére gondolunk! De mikor a szántó-vető ember az ekefordulónál megpihen egy kicsit, letörüli arcát porlepett ingével és végignéz a rónán, egész addig, ahol az ég csókolódzik a röggel: egy munkaédesítő, boldog nagy érzés támad benne: hogy ez a roppant föld az övé. Napkeleti apáink megszerezték, dicsőséges királyaink megtartották, vitéz hadvezéreink oltalmazták a pogány ellen, aztán volt egy nemes ifjúból lett királyunk, a nagyok legnagyobbja, és mióta meghalt, oda az igazság; voltak hőseink, kiket legyőzött az ellenség, a török, a német, de bukásuk diadal, mert részök van benne, hogy él a magyar; és hosszú, csendes szolgaság után jött egy ember, felszabadítani minket...

Mutass kevesebbet