A magyar demokráciáért

Két esztendővel ezelőtt kiadtam "A magyar jövőért" cím alatt a háború idején írt cikkeimet és előadásaim egy részét. A gyüjteményből szándékosan kihagytam azt az előadásomat, amelyet 1945 február 22-én, néhány nappal Budapest felszabadulása után "a pártaktíva feladatai"-ról tartottam. Az előadás akkor kézirat gyanánt nyomtatásban is megjelent. Azok a szempontok, amelyek miatt akkor ezt az előadást nem hoztam nyilvánosságra, ma már nem lényegesek és ezért e kötet élén, minden változtatás nélkül közreadom azt, amit akkor a Kommunista Párt aktíváinak mondottam. Minden sora mutatja, hogy a Magyar Kommunista Párt politikai vonala azóta sem változott. Akkor is, mint ma, a nemzeti erők összefogásában láttuk a magyar újjászületés egyetlen lehető módját. 1944-45 telén sokan voltak, akik hasonlóan gondolkoztak. Ahogy javultak a viszonyok, ahogy kialakultak hazánk talpraállásának körvonalai, úgy halványult el náluk annak a felismerésnek emléke, amit az 1944-es események váltottak ki belőlük. Úgy jártak, mint az olasz anekdota halásza, aki a viharzó tengeren fogadkozott, hogy méteres gyertyát állít a templomban, ha megmenekül, de a veszély elmúltával egyre kisebb lett a gyertya mérete és végül is nem állított gyertyát. Emlékszem, a moszkvai fegyverszüneti tárgyalások folyamán beszéltem a debreceni kormány küldötte delegációval.

Mutass kevesebbet