A magyar fotoművészet 125 éve

Sokaknak talán meglepő, hogy a magyar fotográfia ötnegyedszázados történetét bemutató kiállítás a nemzeti képzőművészet legfontosabb intézményében, a Magyar Nemzeti Galériában került megrendezésre. Ez a meglepetés abból a téves alaptételből fakad - s ez olyan idős, mint maga a fotográfia -, hogy a képzőművészet és a fényképezés egymást kizáró, ellenséges területek. Különösen sok félreértést szült ezen a téren a naturalizmus vulgáris magyarázata, amely szerint a naturalizmus a fotografizmussal egyenlő. Ennek a kiállításnak az egyik fontos funkciója ennek az esztétikailag is téves nézetnek a cáfolata: aki még nem vette volna észre, most rádöbbenhet, hogy a fotográfiában éppúgy lehetségesek, sőt vannak stílusok, irányzatok mint a képzőművészetben. Ez a történeti tény a fotografálás helyes megfogalmazásához, jelentőségének, funkciójának felméréséhez vezet. Ma már aligha akad olyan esztétikus, aki kétségbe vonná a fotográfia esztétikai rangját. A fotográfia a vizuális közlés egyik formája: s ebben a vonatkozásban nem döntő, hogy ennek a közlésnek eszköze a gép - és az emulzió, sajátos fizikai törvényszerűségeikkel. A fényképezőgép nem lát - ha látáson valami megismerő és eszmélkedő tevékenységet értünk: - az ember lát, aki a gépet kezeli, aki élményeinek, felismeréseinek hatására expozícióra szánja el magát. De keletkezzen egy esztétikai rangú fotográfia közvetlen emberi beavatkozás nélkül, automatikusan: az ember az, aki észreveszi, meglátja a fotográfia értékét...

Mutass kevesebbet