A magyar irodalom története a XX. században

A szellemi élet alakulása nincs az évszázadok mechanikus beosztásához kötve, mely a történettudomány gyakorlati kívánalmainak szolgálatában szakaszokra darabolja az egységes, szüntelen folyamatot. Mégis sok tekintetben úgy tűnik fel, mintha minden évszázadnyi idő a fejlődésnek és változásnak megannyi nagy hulláma volna. Az emberi gondolat mintha minden száz évben váltaná kígyóbőrét s új nekiindulást, csúcspontra jutást, lehanyatlást mutatna. Ebből a szempontból beszélhetünk az évszázadok tendenciáiról. Úgy látszik, mintha száz év kellene ahhoz, hogy az emberi szellem egy-egy nagy áramlatot teljesen kiéljen és lassankint viselt ruhaként levessen magáról. Ahogy az európai szellem - vele a magyar is - a tizennyolcadik században kiélte a felvilágosult racionalizmust, a tizenkilencedik században a liberális szabadságeszmét s a belőle származott kapitalizmust. Ez természetesen nem értelmezendő mechanikusan. A szellemi áramlatok nem alkalmazkodnak soha pontosan a naptári dátumokhoz, a már elhasznált áramlatok az élet bizonyos rétegeiben tovább élnek az újonnan támadók fölött vagy alatt, az intézmények, melyek belőlük születtek, tartósabbaknak bizonyulnak szülőiknél, csak lassan, sokszor küzdelmesen telnek meg új tartalommal s az emberekben sem tudatosodik azonnal az új irány, mely felé haladniok kell. A már vége felé haladó régi irány még él, de már sarjadzik alatta az új, amely félre fogja tolni, ha erőre jut.

Mutass kevesebbet