A magyar jakobinusok

1795. május 20-án hajnalban a budai vár alatti generális kaszálóréten hóhér pallosa oltotta ki a magyar jakobinus mozgalom öt vezetőjének életét. A kivégzés roppant elővigyázattal, katonai készültséggel történt: a kormány fölkeléstől rettegett. A vesztőhelyet négy zászlóalj gyalogság vette körül, s a halára ítéltek kocsijait a Várból a Bécsi kapun át vezető úton megyei hajdúk és egy század huszár kísérte. A kettős város fontosabb helyein egész éjszaka katonai őrség virrasztott, az utcákon felfegyverzett polgári járőrök vigyáztak, s a várbeli gárdalaktanya padlásáról lövésre kész puskacsövek mellől figyelték a kivégzés helye körül gyülekező tömeget. A szokatlan látványosságra nagy számban gyűltek egybe Buda és Pest polgárai. Látni akarták azokat, akikről kiszivárgott hírekből csak annyit tudtak, hogy a francia forradalom világát akarták megteremteni Magyarországon. Ott szorongtak a tömegben nemesek és polgárok, a központi kormányszervek előkelő tisztviselői és a külvárosok szegényei, - az egyik, hogy kárörömmel lássa, mint vesznek a pártütő republikánusok, a másik, hogy gondolatban utolsó búcsút intsen hőseinek, akik a nemzeti és emberi szabadságért, az ő ügyükért áldozták életüket. A kivégzés minden zavaró esemény nélkül ment végbe. A tömeg ugyan felmorajlott, amikor az öreg budai hóhér a harmadik csapásra is csak nehezen vágta le Sigray Jakab fejét, de tüntetésre nem került sor. A kivégzés után a hóhérlegények máglyát raktak, elégették a "lázító" jakobinus iratokat, s mire a nap a Vár peremén felhágott az égre, a vesztőhelyen minden csendes volt. "Már odavannak, - súgta a reggeli váltáskor az őr Kazinczynak a börtönben, - mind az öt: a pap, a vicispán, a kapitány, a szép ifjú és a vak gróf." A magyar értelmiség első nagy történelmi megmozdulása elbukott, mielőtt célba ért volna.

Mutass kevesebbet