Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A Magyar Népköztársaság államhatárának őrizetéről Tankönyv a BM Határőrség sorállománya eszmei-politikai oktatásához

A Magyar Népköztársaság államhatárának őrizetéről - Kovács Jenő, Tóth Béla, Zubek János - Régikönyvek
(0 vélemény)

Részlet a könyvből: "A szocialista hazafiság: a fejlett szocialista társadalmat építő népünk, szülőföldünk mélységes szeretete, fejlődésének, erősödésének cselekvő szolgálata, érdekeinek, függetlenségének, szabadságának önfeláldozó védelme. A szocialista hazafiság tartalma elsősorban a szocialista építés eredményeivel, a szocialista országok együttműködésének fejlődésével függ össze. A szocialista hazafi büszkeséggel gondol arra, hogy népünk, munkásosztályunk forradalmi harcának eredményeképpen hazánk - szocialista szövetségeseink, mindenekelőtt a felszabadító Szovjetunió internacionalista, testvéri segítségétől támogatva - kivívta a haladó világ elismerését, megbecsülését. Büszkeséggel gondol azokra a nagyszerű eredményekre, amelyeket hazánk a felszabadulás óta eltelt évtizedekben a társadalmi-politikai fejlődés, a gazdasági építőmunka, a művelődés, a tudomány, a dolgozókról való szociális gondoskodás terén elért. A szocialista hazaszeretet mindenekelőtt a mai, a szocialista Magyarországhoz fűződő kapcsolatunkból táplálkozik, de magába foglalja népünk múltjának, történelmi, kulturális hagyományaink minden értékes elemét is. A szocialista hazaszeretet egyik fontos forrását jelentik a szabadságharcos és forradalmi hagyományok. A forradalmi és a szabadságharcos hagyomány a nemzeti történelemnek legnagyszerűbb, a társadalmat leginkább előrelendítő öröksége. A nemzeti hagyomány tehát a szocialista hazafiság eleven tényezője, integráns része, hiszen egy nép, egy nemzet emlékezete a történelem. A haza szabadságáért vívott küzdelmek, harcok, a múlt dicső eseményei, az elődök nagy tettei a késői utódok szívét is büszkeséggel töltik el, követésre méltó példával szolgálnak. A kudarcok, vereségek pedig elgondolkodtató tanulságokat adnak. Az osztály társadalmakban a nemzet nem alkot egységes egészet, hanem egymással szemben álló osztályokra: kizsákmányolókra és a kizsákmányoltakra tagolódik. Az osztályok szembenállása természetesen a múlt eseményeinek, a történelem kimagasló alakjainak megítélésében is megnyilvánul. A történelmi örökség egymás ellen ható, de ugyanakkor egymást feltételező folyamatok összessége. Éppen ezért különösen fontos kritikai elsajátítása, marxista-leninista értelmezése, osztályszempontú értékelése, tendenciáinak dialektikus rangsorolása."

Borító tervezők:
Bereznai Imre
Kiadó:
BM Határőrség Politikai Csoportfőnöksége
Kiadás éve:
1981
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Zrínyi Nyomda
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
191 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 16.50cm, Magasság: 23.50cm
Kategória:
I.
A HATÁRŐRSÉG HALADÓ HAGYOMÁNYAI
Határőrség és határőrök az Árpádok korában 9
A török elleni honvédő harcok hősei: a végvári vitézek 13
Az 1848-as forradalom és szabadságharc határvidéki harcai 23
Az első magyar proletárdiktatúra védelmezői: a Tanácsköztársaság vörös őrei 33
A határőrség megalakulása, a határvadász portyázó századok tevékenysége 52
A határőrség átszervezése és tevékenysége 1950-ig 58

II.
A HATÁRŐRSÉG FEJLŐDÉSE, SZEREPE, FELADATAI TÁRSADALMI RENDÜNK VÉDELMÉBEN
Határőrizet az 1950-es években 69
Fejlődés a pártkongresszusok és a törvények tükrében 81
A határőrség jelenlegi helyzete 91
A feladatok végrehajtásának politikai, szervezeti, anyagi-technikai feltételei, együttműködőink 112
A szocialista életmód megvalósulása 121

III.
A HATÁRTERÜLETI LAKOSSÁGGAL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS JELENTŐSÉGE
A határőrség és a határterületi lakosság kapcsolatának alapja és fontossága 131
A határőrség kapcsolata a lakossággal a határőrség megalakulásától 1956-ig 135
A határ menti együttműködő csoportok megalakulása, tevékenysége. A lakosságnak a határőrizet segítésébe való bevonásának jelentősége. /íz MSZMP Politikai Bizottság 1964. április 28-i határozata végrehajtásának hatása a határterületi lakosság és a határőrség kapcsolatára 137
Az önkéntes határőr csoportok 139
A határőrközségek 145
Az ifjúság honvédelmi szellemű nevelése 148

IV.
A MAGYAR NÉPKÖZTARSASAGGAL HATÁROS ORSZÁGOK HELYZETE . ..
A szomszédos szocialista Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia határőrizeti szerveivel
való együttműködés általános elvei 159
Szovjetunió 163
Csehszlovákia 171
Románia 178
Jugoszlávia 183
Ausztria 188

Kovács Jenő

Kovács Jenő  további könyvei

30%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1903
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 050 Ft
10%
Hűségpont:
 
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
3 300 Ft 2 640 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 400 Ft 1 680 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...