A magyar plakát

A ​modern magyar művészet egyik legjelentősebb műfaja a plakát. Miként külföldön, nálunk is a századfordulón készültek az első jelentős falragaszok. Ekkor bontakozott ki például Faragó Géza és Bíró Mihály munkássága, ekkor születtek azok a kiállítási hirdetések, amelyek alkotói között – Ferenczy Károlytól Kozma Lajosig – legjelentősebb képzőművészeink szerepelnek. E korszakot az 1919-es politikai plakátok nagyszerű sorozata zárja le. Újabb periódus a két háború közötti két bő évtized. Ekkor alkotta legjelentősebb műveit Bortnyik Sándor és Berény Róbert, a korszak két fő reprezentánsa; az összkép mégis sokkal gazdagabb annál, mintsem hogy kettőjük mégoly jelentős munkásságával érzékeltetni lehetne. Igen változatos együttest alkotnak az art deco szellemében készült filmplakátok, valamint a klasszicizáló stílus darabjai. Ugyanakkor egészen más világot képviselnek az illegális kommunista párt expresszív hangvételű és egyszerű kivitelű munkái. A felszabadulást követő években elsősorban a politikai plakát indul fejlődésnek, az ötvenes évek átmeneti szürkesége után a hatvanas évektől plakátművészetünk igen gazdag mind műfaji, mind stiláris értelemben. Ekkor bontakozik ki, hogy csak néhány nevet említsünk, Konecsni György, Papp Gábor, Balogh István, Máté András, Sós László munkássága. Szántó Tibor könyve erről a száz esztendős történetről ad áttekintést. A bevezetőben a neves könyvtervező mint grafikus, műszaki szakemberként és személyes véleményét is érzékeltetve szól a plakát születésének technikai és történeti körülményeiről. Ezt követően sok száz illusztráció mutatja be korszakonként és műfajonként a legjelentősebb politikai, kereskedelmi, film, színház, kiállítási és egyéb témájú falragaszokat.

Mutass kevesebbet