Kosár gomb ikonKosár
KOVÁCS LÁSZLÓ ¥ GÖRFÖL JENŐ

A magyar szentek ábrázolása - Szlovákia középkori templomaiban

KOVÁCS LÁSZLÓ ¥ GÖRFÖL JENŐ - A magyar szentek ábrázolása - Szlovákia középkori templomaiban, null 2015 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 920 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A középkori szentek tiszteletének, kultuszának szerves része volt, hogy templomok, egyházi intézmények (kolostorok), oltárok patrónusának választották. Ezzel együtt járt a szentek ábrázolása faliképeken, festett oltárképeken, oltárszobrokon, de önálló plasztikai ábrázolásuk is általános volt.A szentek kultuszának gyakorlata lehetővé tette minden újonnan megtért nép, így a magyarok számára is, hogy saját képviselőikkel gazdagítsák a szentek karát. Az első szentté avatásokra 1083-ban került sor Magyarországon, amikor is Istvánt, az első magyar királyt és fiát, Imrét avatták szentté, majd az ő szentté avatásukat elősegítő Lászlót 1192-ben, s végül II. András lányát, Erzsébetet 1235-ben. Az ő kultuszuk mindjárt szentté avatásuk után elkezdődött, s ennek a kultusznak is szerves része volt, hogy tiszteletükre templomokat, oltárokat szenteltek,s ábrázolásuk is ezzel együtt járt.A könyvben csak a középkori ábrázolásokat mutatjuk be, itt azonban a teljességre törekedtünk, a mai Szlovákia területén föltalálható minden ilyen emléket számba vettünk.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9788089734078
Kiadás éve:2015
Terjedelem:232 oldal
Súly:
Kategória: Történelem / Legendák, Mondák, Mitológia

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat