A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége

Előszó: Ott állunk a történelmi kor határkövénél. Szövétnekünk utolsót lobban, s a félhomályban látjuk a magyarságot, a mint a határt átlépi. Előtte hajnalhasadás, mögötte koromsötét éjt-szaka. Be akarnánk világítani abba a sötétségbe. Tudni szeretnők, merről jötteka mi eleink, hol ringott a bölcsőjük, milyen volt eddigvaló életük folyása. Mindhiába! Szövétnekünk kialudt, és tekintetünk a titokzatos sötétségbe vész. De mi ez ? Valami gyenge fény kezd derengeni az éjtszakában. Pislogó láng, a mely hol elalszik, hol újra világol. Tétovajár, mint a bolygótűz. S amott egy másik; majd fölvillan a harmadik, a negyedik is. Körülöttük a sűrű sötétségben félhomály dereng, s a szemünk látni kezd. Itt emberi koponyákat lát, amott állatbőrökből összeaggatott ruhákat. Majd földbe ásott hajlékok és nyírfahéj sátrak tűnnek elő a sötétségből; bennük kezdetleges szerszámok. Körülöttük eleven élet van, szorgoskodik a nagy család örege-apraja. Egy pár férfi a nagy halfogó hálót húzza a part felé, mások valami horgászó szerszámokat hordanak a csónakba.

Mutass kevesebbet