A magyarság eredetének nyelvészeti kérdései

Szentkatolnai Bálint Gábor, a magyar nyelvtudomány kiemelkedő egyénisége mindmáig nem kapta meg az őt megillető elismerést. Ennek több oka van: műveinek nagy része csupán magyar nyelven látott napvilágot, egyénisége pedig - amelynek kétségtelenül voltak nem szokványos vonásai - életében nem váltott ki elismerő szimpátiát kortársai körében. Irigység és sok más negatív dolog nehezítette meg érvényesülését a tudományos világban. Olyan ember volt, aki nem akart beilleszkedni a maga korának tudományos kategóriáiba, ami nem is különös. Akadémiánk sem fogadta be tagjai közé. Most, magam ugyan csupán régész lévén, de talán azon a „jogon", hogy apai őseim egyik ágon szintén az ő szülőhelyére, a székelyföldi Háromszékbe vezetik vissza családtörténeti szálaikat, valamint még azért is, mivel a magyar őstörténet foglalkoztat, megkísérlem ebben a rövid előszóban néhány vonását felvillantani ennek a különös egyéniségű tudós embernek. Teszem ezt annak kapcsán, hogy a Szent László Akadémia lehetőséget biztosított arra, hogy kisebb tudományos konferencián foglalkozzanak vele, kutatásaival és emlékével. Bálinth Gábor munkásságának egynémely oldalát (családnevét eredetileg így írta és csak később kapcsolta hozzá megkülönböztetésül, és egyúttal szülőfalujának a nevét megőrzendő, a Szentkatolnai előnevet) már igen régen megismertem. Közelebbi kapcsolatba akkor kerültem vele, amikor a Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó vezetője megbízott azzal, hogy szaklektor-szerkesztőként rendezzem -ajtó alá (minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül) az első Zichy-expedíció útinaplóját, melyet szintén egy erdélyi (igaz, hogy ott csak egy ideig működő) történész írt 1895-ben: Szádeczky Kardoss Lajos. (Zichy Expedíció Kaukázus, Közép-Ázsia. Budapest 2000. Német rendszerű gyorsírásból megfejtette Schelken Pálma.

Mutass kevesebbet