Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A mai polgári történetírás

A mai polgári történetírás - Kovács Endre - Régikönyvek
(0 vélemény)

Több mint fél évszázada immár, hogy első alkalommal jöttek össze Párizsban az európai történetírás jelentős képviselői, és nemzetközi kongresszuson vitatták meg problémáikat. Azóta a nemzetközi törtéri észkongresszus intézményesített formában él tovább. Eleinte három-, az utóbbi időben pedig ötévenként rendezik meg mindig más városban. 1950-ben Párizs, 1955-ben Róma, 1960-ban Stockholm látta vendégül a történettudomány képviselőit, akik mind nagyobb számban vesznek részt e fontos találkozókon. 1950-ben még jobbára a francia történetírás hatása nyomta rá bélyegét a megbeszélésekre, Róma azonban már változást jelzett, mert itt első ízben vonultak fel a szocialista tábor országainak tudósai a szovjet történészekkel az élen, s hallatták szavukat számos fontos kérdésben. A legutóbbi stockholmi találkozó már döntő fordulatot hozott a történetírás terén folyó ideológiai harcban: a marxista-leninista módszer képviselői nagy számban jelentek meg itt, és a kongresszusnak mind a tíz munkacsoportjában kemény küzdelmet vívtak a burzsoá történészekkel, rávilágítottak ezek idealista nézeteinek tarthatatlanságára, meggyőzően bizonyították a történelmi materializmus fölényét a tudománytalan polgári irányzatokkal szemben.

Sorozatcím:
Stúdium Könyvek
Borító tervezők:
Rudas Klára
Kiadó:
Gondolat
Kiadás éve:
1962
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Franklin Nyomda
Nyomtatott példányszám:
2.500 darab
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
209 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.50cm, Magasság: 18.50cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
Róma-Stockholm. Két kongresszus tanulságai 3
A mai polgári történetírás gyökerei 14
A haladó és reakciós felfogás küzdelme a kapitalista országok történettudományában 23
A polgári történetírás néhány fő vonása 31
Aktualizáló törekvések a polgári ókorkutatásban 38
A reneszánsz és a humanizmus kérdései a mai polgári történetírásban 46
A polgári forradalom kérdései a mai angol és francia történetírásban 59
Az amerikai történetírás filozófiai relativizmusa. A prezentizmus 71
Üzlet és történetírás. Bussiness History 78
Az amerikai külpolitika a történetírásban 86
Arnold J. Toynbee történetfilozófiája 98
A Labour-party történetszemlélete 113
A társadalom- és gazdaságtörténeti kutatások Franciaországban. Az Annales köre 121
A polgári társadalomtörténetírás kérdései 131
A nyugatnémet történetírás mint a monopoltőke és a militarizmus szószólója 137
Mi rejlik a Péneurópai-eszme mögött? 147
Kelet-Európa a nyugatnéémet történetírásban (Az Ostforschung) 159
A "Zeitgeschichte" és rendeltetése 172
A polgári történetírás és az Osztrák-Magyar Monarchia 180
A polgári történetírás nagy vállalkozásai 187
Összegezés 195
Jegyzetek 197

Kovács Endre

Kovács Endre  további könyvei

40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 500 Ft 900 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
900 Ft 630 Ft
40%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1978
Antikvár könyv
700 Ft 420 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 200 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...