
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 240 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Krasznahorkai László még soha nem engedte közel saját személyéhez az olvasót. New Yorkban azonban útja Herman Melville útját keresztezte, s benne olyan alkotóra talált, akinek sorsát csak akkor érthette meg, ha a sajátjáról is nyilatkozik. Felkereste a Moby Dick írójának lakóhelyeit, elkezdtekövetni mindennapi útvonalait, elmerült életrajzában, hogy végül szembesüljön a drámai ténnyel, Melville mérhetetlen magányával és őrületével. Krasznahorkai László új könyve azokról a véletlenekről és elrendeltetésekről beszél, melyek az embert - ebben az esetben éppen őt - egy létfontosságú döntésig elvezetik. Műve térkép, terek és képek dialógusa, ahol a vallomás radikálisan nyílt szövegét képek ellensúlyozzák, Ornan Rotem intenzív fényképei, amelyek az író New York-i életét és nyomozásának különböző állomásait rögzítik. A Manhattan-terv minden személyes vonatkozása mellett városnapló is. Benne a világ talán legizgalmasabb metropoliszában vagyunk, rejtélyes összefüggések labirintusában, ahonnan a kiutat épp az mutatja meg, akitől a legkevésbé várnánk: a szerző az, maga Krasznahorkai, egy új mű bejelentésével.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789631436488 |
|---|---|
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. |
| Kiadás éve: | 2017 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Mondi Rough |
| Illusztrátorok: | Ornan Rotem |
| Kötés típusa: | ragasztott kemény papír |
| Terjedelem: | 88 |
| Méret: | Szélesség: 20.00 cm, Magasság: 28.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.