
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 350 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Gergely Márta, a kitűnő írónő, ki legutóbb "Szöszi" című művével aratott nagy sikert, most újabb lányregénnyel jelentkezik. Új regénye 1918-19-be vezeti vissza az olvasót. színhelye egy nagy múltú, jellegzetesen dunántúli város. Itt lakik a könyv ifjú hősnője: a tizenkét éves Jakab Zsófi; nem a Belváros kosaras ablakú, előkelően zárkózott házainak egyikében, hanem kint, a város szélén, a hepehupás Ótemető utcában. De Zsófi azért gyakran megfordul a Belvárosban is, hiszen - szegény proletár kislány létére - az apácákhoz jár polgáriba. Zsófi szépre, jóra sóvárgó lelkét vonzza a gazdagok világa, mely annyival szebbnek, jobbnak tűnik a szemében, mint a magafajta szegények nyomorúságos élete. Azért tanul, hogy egyszer ő is olyan finom és művelt lehessen, mint a gazdagok, s az oltár előtt térdepelve, könnyekkel a szemében könyörög szíve alázatosságáért. Hiszen az a legnagyobb hibája - legalábbis Mater Marcella szerint -, hogy nem elég alázatos! Zsófi azonban hiába igyekszik, hiába tanul, eljön a nap, amikor Mater Marcella sátánnak bélyegzi őt, s kitiltják az iskolából. Nehéz próbatétel ez Zsófi számára. Minek éljen, ha nem tanulhat tovább, ha nem válhat különbbé, mint a többiek? A választ - sok tízezer hasonló sorsú munkásgyerekkel együtt - Jakab Zsófi is a születő Tanácsköztársaság új eszméitől kapja meg. Hogyan ismerkedik meg Jakab Zsófi a szegények igazságával? Hogyan alakul sorsa mint "munkásiskolásé"? Hogyan válik belőle a mi lányunk, aki a Tanácsköztársaság bukása után is megmarad azon a becsületes úton, melyet egy életen át követhet - erről szól Gergely Márta fordulatos, finom lélekrajzokban és erőteljes képekben gazdag új írása.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Móra Ferenc Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1959 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum |
| Illusztrátorok: | Szőnyi Gyula |
| Borítótervezők: | Szőnyi Gyula |
| Kötés típusa: | félvászon, kiadói papírborítóban |
| Terjedelem: | 487 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A mi lányunk akár egy történelmi regény is lehetne, olyan hűen ábrázolja az akkori Tanácsköztársaság idejében történő dolgokat. Gyermekkorom egyik kedvenc könyve, abban az időben mikor olvastam a hetvenes években, olyannyira megfogott, hogy részeket tudtam belőle szóról szór sose felejtem el a mákos meg diós sütit az apácák akit Marcellának hívtak, és a cipőjét amire annyit mondott a 12 éves kis főhős, hogy ilyet hordott a víziló Noé bárkájábn. Mai kistininek bár nehéz lesz eleinte rávenni hogy olvassa el 100x többet ér mint egy okostelefon ha beleket garantáltan elolvaßa az utolsó lapig.