A műemlékvédelem negyedévszázada Hajdú-Bihar megyében 1958-1983

Huszonöt esztendő az ember életében is jelentős időszak. Különösen jelentős, nagyívű szakasznak, mondhatnám történelmi periódusnak tűnik, amikor mozgalmak, társadalmi testületek működésében mérjük, vizsgáljuk. Jelen esetben a negyed évszázaddal ezelőtt megalakult műemléki albizottságokról van szó, amelyek tisztes felnőtt korba léptek. Mintha tegnap születtek volna sok-sok lelkes, hozzáértő szakember aktív közreműködésével és máris eltelt a két és fél évtized. Meggyőződésem, hogy a műemléki albizottságok létrehozásának szükségességét ebben az értő közegben, eddig is alkotóan gondolkodó és cselekvő közösségben különösebben nem kell indokolnom. De azért emlékezzünk arra, hogy mivel kellett számolni az elindulásnál? Noha mögöttünk volt már a második világháború nyomasztó emléke, de a műemlékekben, azok állagában a nyomok sokáig megmaradtak. Az építészeti, műemléki szempontoknak egyaránt megfelelő teljes helyreállítás csak az elmúlt, közel harminc esztendőben valósulhatott meg: egyfelől helyi összefogásból, a megyei tanács és nem utolsósorban a központi szervek szavakban eléggé nem méltányolható támogatásával. Hiszen csak egy ilyen, az alkotó szellemi és fizikai munkát egyaránt mozgásba hozó összefogásnak érhettek be a gyümölcsei és gyönyörködhetünk azokban ma is. Szegényebben lennénk történelmi, művelődéstörténeti építészeti értékekben, ha nem láthatnánk nap mint nap: a debreceni Református Kollégiumot, a herpályi és zeleméri Árpád-kori templomokat, a nagykereki Bocskai-várkastélyt és másokat.

Mutass kevesebbet