A művészet története

A neves bécsi születésű angol művészettörténész ezt a könyvét, mint bevezetőjében olvashatjuk, azoknak a felnőtteknek és fiataloknak szánja, akik "szeretnének eligazodni valamennyire a művészet ismeretlen és elbűvölő tájain", azoknak, akik most fedezik fel maguknak a művészet világát. A szerző világszerte nagy sikert aratott könyvében, mely eddig már magyar nyelven is három kiadásban fogyott el igen magas példányszámban, mindvégig betartja az ígéretét, hogy a tudálékos szakzsargont mellőzve, nevek és adatok lexikális túlzsúfolása nélkül igazítja el olvasóit a művészeti korszakok és stílusok világában. Csak olyan művekről beszél, amelyeket illusztrációban is bemutathat, s az egyes irányzatokra legjellemzőbbeket választja ki. Igyekszik megérteni az alkotók szándékait, mondanivalóját s a műveket mindig a maguk történeti környezetébe állítva vizsgálja. A magas színvonalú, ugyanakkor nagyon olvasmányos és közérthető kézikönyv, melynek magyar nyelvű fordítása a tizenkettedik, bővített angol kiadás alapján készült, bizonyára negyedik hazai kiadásában is népszerű lesz a magyar olvasók körében. Előszó részlet: Ez a könyv azoknak szól, akik szeretnének eligazodni a művészet ismeretlen és elbűvölő tájain. Talán sikerül megláttatnom szépségeit, zavaró részletek nélkül, és némi rendet teremteni a nevek, korszakok, stílusok tömegében, amelyek az enyémnél igényesebb könyvek lapjain összezsúfolódnak, hogy aki tovább akar jutni, a részletesebb ismertetésektől se riadjon vissza. írás közben főleg a tizenévesekre gondoltam, akik most kezdik felfedezni ezt a világot a maguk számára. De nem hiszem, nem is hittem soha, hogy a fiataloknak más könyvek valók, mint a felnőtteknek, legfeljebb annyiban, hogy ha a fiataloknak írunk, szigorú kritikusokkal kell számolnunk, olyanokkal, akik villámgyorsan felfedezik és elutasítják a nagyképű zsargon és hamis érzelmesség leghalványabb nyomát is. Magam tapasztalatából tudom, hogy ha efféle hibákkal elriasztották az embert, egész életében gyanúval néz minden művészetről szóló írást. Én becsületesen igyekeztem elkerülni minden ilyen buktatót, és egyszerű nyelven írni, vállalva még azt a kockázatot is, hogy az olvasó köznapinak és szakszerűtlennek talál. A gondolati nehézségeket viszont nem próbáltam kiküszöbölni, és így remélhetőleg egyetlen olvasóm se magyarázza félre ezt az egyszerűségre törekvést, nem gyanúsít meg azzal, hogy lenézem, „felülről" beszélek vele, és a szakkifejezéseket ezért kerülöm. És nemcsak a műszavakkal fukarkodtam, több más külön szabályt is felállítottam magamnak, amivel tulajdonképpen megnehezítettem a dolgomat, de remélem, hogy az olvasóét megkönnyíteni. Az első ilyen szabály, hogy csakis olyan művekről szólok, amelyeket illusztrációval is bemutathatok. Szerintem enélkül nem sokat ér a szöveg. Azoknak, akik a szóban levő művet nem ismerik, keveset vagy éppen semmit se mond, akik meg ismerik, azoknak fölösleges. így aztán csak annyi művészt és művészi munkát ismertethetek, ahány illusztrációt a könyv elbír. Nagyon meg kellett hát gondolnom, mit vegyek be és mit hagyjak ki, és ebből adódott a második szabály, ti. az, hogy csak remekművekről szóljak, és ami pusztán az ízlés, a divat története szempontjából érdekes, azt meg se említsem. Ez a megszorítás komoly áldozattal járt irodalmi hatás tekintetében. Jól tudom, hogy a dicséret kevésbé érdekes, mint a kritizálás, vagyis, ha bemutatok néhány mulatságos képtelenséget, az egyeseknek tetszett volna.

Mutass kevesebbet