
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Maradt-e még vajon valami ünnepelni való számunkra a francia forradalom kétszázadik évfordulóján? Igen, maradt. A forradalom ugyanis nemcsak annyit tett, hogy a születés előkelőségének uralmát a tulajdon előkelőségének uralmával váltotta fel, hanem a népszuverenitás jegyében véglegesen eltörölte Franciaországban az isteni jogú, elméletileg korlátlan abszolút monarchiát is, s a kiváltságok rendszerének helyébe a törvény előtti egyenlőséget állította. Megfogalmazta az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, amely kimondta, hogy az emberek szabadnak és jogilag egyenlőnek születnek, s azok is maradnak. Alapvető jognak nyilvánította a zsarnokságnak való ellenállást, biztosította a vélemény, a sajtó, a vallás szabadságát, a szólásszabadságot, az erőszakos letartóztatástól mentesítő személyes szabadságot, a jogi és adózási egyenlőséget, s kimondta, hogy a társadalomnak joga van valamennyi közalkalmazottat felelősségre vonni tevékenységéért. Amíg ezen elvek teljes megvalósításáért folytatott küzdelmek le nem kerülnek a történelem napirendjéről, lesz miről megemlékezni a francia forradalom évfordulóin. A nagy francia forradalmon ma az 1789 és 1799 között Franciaországban lejátszódó összetett eseménysorozatot értjük. E három részből: szócikkekből, kronológiából és bibliográfiából álló kötetnek az volt a célja, hogy modern, pontos és tömör információkat nyújtson mindazok számára, akik a nagy francia forradalom bármely eseménye, szereplője vagy problémája iránt érdeklődnek.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632234774 |
|---|---|
| Kiadó: | Minerva |
| Kiadás éve: | 1989 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Egyetemi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Badics Ilona |
| Borítótervezők: | Maczó Péter |
| Kötés típusa: | fűzött egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 212 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 20.50 cm, Magasság: 29.00 cm |
| Súly: | 0.84 kg |
| Kategória: | Történelem / Politika / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Egyetemes / Történelem / Hadtörténelem |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.