
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
122
hűségpont
Hogy működik az alku?
Egy több mint száz esztendővel ezelőtt írt könyvet tart kezében a olvasó. Szerzője Ellen Gould White, akinek számos munkáját fogadták érdeklődéssel magyar olvasói. A szerző 1827 és 191 között élt és munkálkodott főként Amerikában. Hatalmas terjedelmű munkásságáról már többször megemlékeztünk. Illusztrációként csak néhány számadatot idézünk. Életében 24 kötet könyv jelent meg nyomtatásban, halálakor pedig két újabb könyv kézirata várt kiadásra. Mintegy 4600 folyóiratcikket készített, 200-nál több kisebb füzetecskét írt és ezen kívül még több tízezer oldalnyi más feljegyzés, levél és dokumentum maradt utána. Hatalmas kincsesbánya ez. Ez a könyv 1888-ban jelent meg először, azóta több tucat nyelv re fordították. Annak a nagy sorozatnak a záró könyve ez, amelyet az elmúlt évek során magyar nyelven is megjelentettünk. Ez a sorozat a teremtéstől az újjáteremtésig tekinti át a megváltási terv történetét, az üdvösségtörténetet. Ennek a hatalmas, több min három és lel ezer oldalas sorozatnak ez a könyv volt az iránytűje hiszen ez készült el a sorozatból először.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155143267 |
|---|---|
| Kiadó: | Advent Kiadó |
| Kiadás éve: | 2013 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 5. |
| Nyomda: | Szőllősy Műhely |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 648 |
| Fordítók: | Bánfiné Roóz Magdolna |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről