Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!
Ingyenes átvétel országosan

A NAGYPAPA TÁVCSÖVE

A NAGYPAPA TÁVCSÖVE - Régikönyvek
(0 vélemény)

Kiss Ottó költészete a svéd gyerekversek világával rokon: gyerekhangon, de nem gyerekesen szól a gyerekek gondjairól, örömeiről és bánatairól. A nagypapa távcsöve című új kötetben a gyerek "főhős" távolról érkezett nagyszülei látogatását, és a látogatás apró eseményeit meséli el. Az olvasó számára ismerős érzéseket keltenek a versek a fizikai és a lelki távolságról, amely az egymástól távol élőket, a gyerekeket és az öregeket elválasztja, de ami az együttlét során fokozatosan összezsugorodik, majd eltűnik. A távolságot felváltja a közelség, és egyre fényesebben ragyog az összetartozó felnőtteket és a gyereket összekötő szeretet. Hétköznapi szeretet ez: a nagymama elnézi, hogy a nagypapa nem hisz Istenben, és úgy gondolja, ezt Isten is megbocsátja, apa meg nagy sportember, de a súlyzózásban úgy elfárad, hogy a súlyzókat már anyának kell az ágy alá visszatenni. A nagypapa távcsöve varázslatos eszköz, belenézve közel kerül a múlt, az emlékek, nagy lesz a kicsiből és kicsi a nagyból. A kötet egyik fő vonzereje a szemszögéből adódó sok-sok humoros felvillanás, amelyet a gyerekolvasók biztosan szívesen fogadnak majd.

Kiadó:
MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ ZRT
ISBN:
9789631186949
Terjedelem:
48 oldal
Méret:
Szélesség: 21.00cm, Magasság: 16.00cm
Kategória:

Mások ezt is megvették mellé

Kiss Ottó

Kiss Ottó  további könyvei

10%
1 700 Ft 1 530 Ft (10%)
Antikvár könyv
20%
Kiadás éve: 2003
3 000 Ft 2 400 Ft (20%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...