A nárciszmező kincse (Dedikált)

Öröm volt most is a kapcsolatfelvétel a régi kollégákkal, barátokkal, több esetben már csak a családdal. Sok szép emlék került elő szóban, képben, írásban. Megpróbáltam lehetőleg mindent megjeleníteni. Meggyőződésem, hogy a kopott régi fénykép is felértékelődik, ha másokkal együtt nézhetjük: emlékeket ébreszt. Ezt sokan, rossz ízűen „nosztalgiának" hívják. Nem nagy baj! Mi vállaltuk-vállaljuk az emlékezést. A szerkesztés korlátait egy-két esetben fehér folt jelzi. Sajnos néhány családi album nem nyílt meg az emlékezést segítve. Ezt tudomásul kellett venni, minthogy azt is, hogy néhány barátunkról sem képet, sem írást nem lehetett megszerezni. Az őszinte beszélgetések során kitűnt, hogy a „régieknek" semmifajta kötődése nincs a szakmával. Többen hiányolták ezt. Sajnálom, hogy ez időig nem tudtuk megoldani a baráti-szakmai kapcsolattartást a Babócsán és a környéken élő olajos-gázos nyugdíjasainkkal. Sokat jelenthet egy-egy baráti beszélgetés azokkal, akik nem tudnak részt venni szervezett formában még a Kanizsán példásan működő klub munkájában sem. A könyv talán gondolatot ébreszt a változtatásra. A Magyar Olajipari Múzeum közleményei sorában ez a könyv a 34. számot viseli. Az előző kiadványok ismeretében talán nem túlzás azt állítani, hogy ide besorolni egy újabb írással, komoly szakmai rangot jelent. Köszönöm a Múzeum elismerését, segítségét. Felmerült egy kérdés: lesz-e mód, lehetőség és idő arra, hogy a többi mező életéről is készüljön emlékező írás? Legalább egy tucat könyv megírását kellene programba venni.

Mutass kevesebbet