A nép lelke - Nemzetkarakterológiai viták Kelet-Európában

Az Eszmetörténeti Könyvtár sorozatának első összehasonlító monográfiája úttörő munka, amely a nemzeti jellemről szóló magyar, román és bolgár vitákat rekonstruálja. Közép-, Kelet- és Dél-Európában a politikai modernitás az etnokulturális „mássággal” (a Nyugattal, a multinacionális birodalmakkal, a szomszédokkal, az etnikai kisebbségekkel stb.) való konfrontáció során alakult ki, ezért a modernizációs ideológiák legtöbbször identitásválságokkal kapcsolódtak össze, amelyek a labilis identitású „mi” és a „bennünket” önazonosságunkban –azaz végső soron létünkben – fenyegető „ők” közötti szakadék megtapasztalásában gyökereztek. A politikai elitek már a 19. század derekán keresték a választ arra, hogy kultúrájuk rendelkezik- e sajátos tartalommal, vagy csak a Nyugat tökéletlen másolata. Összeegyeztethető-e a néphagyomány archaizmusa és a modern intézményrendszer? Megalkotható-e olyan magas kultúra, amely a helyi hagyományoknak egyetemes jelentőséget ad? A két világháború közötti időszakban – a progresszív-evolucionista történelemkép megrendülésével – a nemzeti identitás meghatározásáról szóló viták új értelmezési keretbe ágyazódtak, a nemzetkarakterológia pedig a politikai közbeszédet szervező megkerülhetetlen referenciarendszerré vált. A pozitivista „néplélektani” paradigma fokozatosan átadta a helyét a „nemzeti ontológiáknak”,a filozófiai reflexió univerzalizmusát pedig maga alá gyűrte a „nemzeti öncélúság”. Bár a nemzeti ideológia folyamatossága szempontjából 1945 mindhárom országban törést jelentett, a kommunista rendszerek legitimációs válsága újra aktuálissá tette a két világháború közötti referenciákat. Így a nemzetkarakterológiai beszédmód számos alakváltozás után mind a három országban máig meghatározza a politikai közbeszédet.

Mutass kevesebbet