A nevetés

A nevetés. Tanulmány a komikum jelentéséről és négy lélektani értekezés. [Budapest], 1913. Révai. XIV, 351 p. (Világkönyvtár). Ford. Dienes Valéria. Egészvászon. / Henri Bergson a keveset író filozófusok közé tartozik, mindössze három könyve van s az elsővel huszonöt évvel ezelőtt lépett a nyilvánosság elé. Ez a három könyv azonban elég volt arra, hogy a gondolatok, melyeket szétvittek az emberek közé, mindenütt megmozdítság az elméket, lelkes híveket s elkeseredett ellenségeket teremtsen maguknak, heves vitákat keltsenek, kihassanak a művészetre, tudományra, éreztessék magukat a szellemi élet minden terén egy szigorú tényvizsgálatokon alapuló és teljesen új filozófiai tanítással. Ebben a rendkívüli hatásban, mely úgyszólvá páratlan a filozófiai történetében, nagy része van a szerző stilusbeli és előadó-művészetének is, de főforrása magukban a gondolatokban és gondolójuk egyéniségében keresendő, e komoly és tartózkodó, emellett közvetlen és meggyőző egyéniségben, melynek élő egyensúlya biztosságot, tiszta látásai pedig mélységet és teljességet adnak a gondolatnak. Ennek a hatásnak megvan a maga felületi csillámlása is, mely a filozófusnak a szellemi élet társadalmi formáival való érintkezéséből származik: a művelt világ minden részéből érkező hallgatóságtól zsúfolt előadó-terem, egymást követő külföldi meghívások társaságok, egyetemek (London, Birmingham, Edinbourgh, Oxford, a Columbia-egyetem New-Yorkban) részéről: munkáinak új meg új kiadásai, fordításai, ezeket ismertető, méltató, kritizáló könyvek, folyóirat-cikkek, ujság-cikkek: személyére kiváncsi intervjúk, elhalmozottság tanítványoktól, látogatóktól, levelektől s az a társadalmi szimpátia-áradat, mely mindig utoléri azokat a kimagasló szellemeket, akik hozzáférhetően fejezik ki magukat. Mert van az emberekben valami ösztönszerű vonzódás a nagyság felé s a szellemi élet e Newton-törvénye viszi a Collége de France kopottas, öreg nyolcas termébe egy kicsiny, sovány, majdnem anyagtalan ember halkan, de tisztán zenélő beszédének hallgatására, a különböző országokból összesereglett, soknyelvű tömeget, becsületrendes urakat, egyszerü szürke embereket, hanyagul öltözött tudósjelölteket, nagyhaju művész-fiukat, szegényes ruháju, fáradt arcu orosz menekülteket, előkelő szalónok síma modorú látogatóit és munkától sápadt, nagyszemű diákleányokat. Ez a sokféle igényü, alkatú, foglalkozásu ember mind megtalálja ebben a csendes, ritmusos, folyton önmagát fékező s meggyőződéses erejétől át- meg átrezzenő beszédben azt, amit keres; ezekből a gazdag gondolathullámokból, melyek végigömölnek az elméken, mindenkinek kijut az, a mi épen néki kell s ezenfelül egy általános szellemi megújulásnak érzése, mely mindenkit egyformán áthat s melyről számot is ad magának mindenki a maga módja szerint. Bergson e hallgatósága igazi filozófiai eseményt szimbolizás, melyhez hasonló Descartes óta Francziaországban és Kant óta Németországban nem volt, s a melynek megújító ereje sokban hasonlít az ókori szokrateszi megújuláshoz.

Mutass kevesebbet