A nő égi mása

Gyönyörködtünk-e már mezítelen, szépséges nőkben egyes egyedül azért, hogy emlékezzünk? Létezhet, meglátjuk, olyan akt, ami lelki sóvárgást ébreszt... E női modellek átadták pőre karjukat, hátukat, ölüket - kitárulkozásukat és bimbózártságukat a fényképésznek. Alabástromtestek, törékeny, kecses részletek ragyognak föl a fényben, hogy máris erejét veszítse ez a tündöklés. Visszavonja vakító tisztaságát, besatírozza, árnyékot vet, lágyan maszatolja az éles körvonalakat. A látvány, mint az álomemlékezet, rakja egymásba az érzést és a képeket. Nehéz álmunkban szoktunk háttér nélkül, összefüggéseit elhagyva látni és ilyen erővel átélni némely részletet. A képeken részlet a test-töredék, részlet az egész alak, de a kettős, hármas ábrázolás is: mintha nem volna képes az egész befogadására, fogadására a szem. Mintha nem érzékelhetné a teljességet. Nem követhetné, merre tart, honnan ered. Részlet, amit a képek mutatnak, sokszorosan. A tökéletes testtájaké, a nőiség meghitt pillanataié. A tisztaságé. A csöndé. A vágyé. Összefonódásé. Fohászé, megbánásé, elárvulásé.

Mutass kevesebbet