A nők tartják az égbolt felét I-II.

Lisa Halabi, alias Núr al-Husszein memoárja biztosan az idei év egyik leginspirálóbb és legelgondolkodtatóbb olvasmánya nekem. Núr különleges nő volt. Nem azért, mert ő volt az első (és tudomásom szerint a mai napig egyetlen) amerikai származású királyné, aki ráadásul közel-keleti uralkodócsaládba házasodott be, Mohamed próféta egyenesági leszármazottjához, Jordánia királyához, IV. Husszeinhez ment feleségül. Ez kicsit úgy hangzik, mint egy tündérmese (de csak az gondol ilyesmit, akinek lövése sincs a politikáról: az uralkodás minden, csak nem tündérmese), de ettől még nem lesz valaki különleges. Az ismeretség és a házasság is sokat köszönhet a szerencsének – vagy, ha úgy jobban tetszik, Allah akaratának. Nem, amitől Núr különleges, az az, hogy nem maradt meg a díszkirályné és díszfeleség szintjén. Nem elégedett meg azzal, hogy jótékonysági programok megnyitóján vágja ketté a szalagot, és a fogadásokon a háttérbe visszahúzódva mosolyogjon a férje oldalán. Aktív szerepet vállalt nem csak humanitárius programok szervezésében és fejlesztésében, hanem a politikában is. Az egészségügytől elkezdve az oktatáson keresztül, a nemek közti szakadék eltüntetéséig és a jordán kézművesség fellendítéséig nagyon sok mindennel foglalkozott, kiemelve a gyerekeket és fiatalokat érintő területeket. Természetesen sokan bírálták emiatt az aktív fellépés miatt. És nem kell most fújolni, hogy ja, persze, ezek az arabok…, mert ha körbenézünk, itthon is hány sikeres női politikust tudunk megszámolni? Nem sokat. Szóval Núr nem csak az arab világban volt egyedülálló jelenség, hanem a nyugatiak is példát vehetnek róla. Nyilvánvaló, hogy Núr elfogultan beszél a jordánokról, Husszein királyról, a közel-keleti politikáról. De nem látom be, hogy ez miért jelentene problémát, elvégre milyen legyen egy memoár, ha nem szubjektív? Másfelől meg, jó azért bepillantani a „másik oldal” nézőpontjába is néha. Itthon főleg a nyugat- és Amerikabarát verzió kerül a médiába, ha egyáltalán, pedig most, az internet korában nagyjából tudjuk, hogy mennyire megbízható a média, ha politikáról: semennyire. Úgyhogy én sok mindenben hajlok arra, hogy Núrnak higgyek, és ne a nyugati propagandának. De az igazságot sose fogom tudni, amíg nem egyek el oda, megnézni a saját szememmel. És még akkor se biztos. Ami viszont igen: ez a 620 oldal remek gyorstalpaló a politika működéséről és megbízhatatlanságáról. Elgondolkodtató, hogy mekkora erők játszanak velünk, hétköznapi emberekkel, anélkül, hogy tudnánk róla.