
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 5 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Előszó: A növények életéről szóló könyvemet abban az időben írtam még, amikor alkotóerőmnek teljes birtokában voltam. Forró vágy sarkalt, hogy a növénytant sokakkal megszerettessem, hiszen éppen akkortájt mélyült el a növények életének ismerete s ez közelebb hozta az emberhez. Kitűnt, hogy a növény és állat életfolyamatai közt nincsen igazi ellentét. Mintegy a növény is állat, csakhogy az életmódja egészen különleges; táplálékát nem erőhatalommal szerzi meg, hanem csendes, szorgalmas vegyi munkával. így megjelenésében is egészen mássá lett. Legyökeredzik a talajba, amelyből tápláléka egy részét meríti; nem fejleszt végtagokat: lábat, uszonyt, szárnyat vagy fogókarokat, hanem leveleiben vegyi gépezeteket állít fel. Ezért azután érzéki és belső élete fejletlen maradt, de bizonyos vonatkozásokban végtelenül megfínomodott. Az állattal való összefüggését csak szaporodásában árulja el; a szaporodás végső, legrejtettebb titkaiban azonos az állattal, de a külső segédeszközök alkalmazásában, mint aminő a virág és a termés, hihetetlenül raffinált utakra tér ismét és a világ legtökéletesebb technikusává lesz. A növény lényegének ilyen ismeretével csodálatos kép tárult fel előttem; az a szeretet és lelkesedés rajzolta meg, amelyet lelkemben éppen ez az ismeret keltett fel. És ez a szeretet gyújtott. Aligha van még könyvem, amely a német nép körében és az egész kulturvilágban annyi barátot szerzett volna. Ezt a könyvet sok nyelvre lefordították. Kiadások sora jelent meg belőle s mint afféle kis növénytani „Brehm-könyv", a növények életének csodáival végigkísérte egy egész nemzedék természettudományos képzését. Korszerűen megújított alakban ismét közrebocsájtom ezt a könyvet, így óhajtván továbbra is szolgálni a természetszeretetet és megértését. R. H. Francé. Képtáblák jegyzéke I. képtábla. Mikrószkópi csodavilág II. képtábla. Keményítőképződés a lomblevelekben. - A Ruscus levélszerű szárai. - A Phyllanthus apró virágai III. képtábla. Ivaros és spórás nemzedékek együttélése IV. képtábla. Növényi és állati életműködés hasonlósága V. képtábla. Az eukaliptusz-fa levelei és a fény VI. képtábla. A növény preciziós technikája VII. képtábla. Dracaena-nembe tartozó dísznövény. - Konty virág VIII. képtábla. Óriási banyan-fa Angkorban IX. képtábla. A növény gázcseréje X. képtábla. Havasi gyopár XI. képtábla. Gyapot-fa a Bahama-szigeteken XII. képtábla. A növények mozognak! XIII. képtábla. Fenyő a tengerparti dünán XIV. képtábla. Rovarfogó növények XV. képtábla. Virágzó Yucca-példányok XVI. képtábla. Madársóska nappal és este. - Csírázó mustár- és fűféle. XVII. képtábla. Furcsa virágok XVIII. képtábla. Növények a mikroszkóp alatt XIX. képtábla. Fűzbarka, liliom és margaréta beporzása XX. képtábla. A növények gondoskodása elterjedésükről XXI. képtábla. A növény segít magán XXII. képtábla. Parányok és kúszónövény-óriások XXIII. képtábla. Orchideák élete XXIV. képtábla. Érintetlen természet XXV. képtábla. Óriási Cereus-kaktuszok XXVI. képtábla. Őszi növények XXVII. képtábla. Furcsa növésű növények XXVIII. képtábla. Hazai orchideák XXIX. képtábla. Árnyéktalan eukaliptusz-erdő XXX. képtábla. Óriási virágok XXXI. képtábla. A szép mákvirág XXXII. képtábla. A középkor négy híres "boszorkány-növénye"
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Dante |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1942 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Bővített és lényegesen átdolgozott kiadás |
| Nyomda: | Hornyánszky Viktor R. T. |
| Kötés típusa: | fűzött félvászon |
| Terjedelem: | 332 |
| Fordítók: | Lambrecht Kálmán |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.50 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Természettudomány / Növényvilág / Antik Könyvek / Xx. Század / Természettudomány / Biológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről