A nyelvrokonságról

„Régóta ​nem esett annyi szó a magyar őstörténetről, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektől is magukat gondosan távoltartó lelkes őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar előidők alapvető kérdéseiről. A művelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetőknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkező »elméletei« közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelőtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzői a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását. Honti László

Mutass kevesebbet