A nyomkereső / Detektívtörténet

Sorstalanság című regénye után Kertész Imre két új kisregényével jelentkezik. Művei most is arról tanúskodnak, hogy a szerzőt a nagy történelmi konfliktusok, az egyén és a történelem összeütközése foglalkoztatja. Címadó kisregényének, A nyomkereső-nek egy negyvenes éveiben járó férfi a hőse. Súlyos egyéni és kollektív emlékek hordozója, a "küldött" történelmi bűncselekmények színterén ejti meg vizsgálatát. A kimondatlan - és immár kimondhatatlan - szorongató erejére és feszültségére hagyatkozva a regényben mítosz és valóság, konkrétumok és látomások elegyednek. A környezet, a cselekmény azonban mégsem elvont: a regény hőse olyan kalandokba és kapcsolatokba sodródik, amelyek - az ő egyéni törekvésein: a "nyomkeresésen" túl - a közösségi történelmi tudat állapotát tükrözik egy, még traumatikusan sajgó, ám a felületen mégiscsak gyógyultnak tetsző történelmi sérüléssel szemközt. Másik kisregénye, a Detektívtörténet egy képzelt dél-amerikai államba viszi az olvasót. Kertész Imre ebben a regényben - a bűnügyi történetek pergő izgalmával - az újfasizmus természetének és mechanizmusának elemzésére vállalkozik. Az eseményeket Martens, egy hóhérrá vált detektív szemszögéből látjuk. Elbeszélése azt a dermesztő folyamatot ábrázolja, amint egy bűnös testület - nyilvánvaló törvénytelenség elkövetésével - tagjait "elkötelezi", bűntársi cinkosságba kényszeríti, hogy azután az államon belüli korlátlan hatalomra törjön. Bár a két kisregény egymástól merőben eltérő írói technikával készült - ami a szerző sokoldalú formakészségéről tanúskodik -, a két művet mégis szoros gondolati egység fogja össze. Az egyikben az erőszak múltja, a másikban az erőszak jelene a mai ember történelmi morálját, túlélési lehetőségeit és boldogság-erkölcsét vizsgálja és teszi próbára.

Mutass kevesebbet