
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Előny-e, hátrány-e, ha a színpadi szerző előre gyártott elemekkel dolgozik? Az olasz komédiának kezdettől fogva volt néhány kötelező figurája. A szemfüles cseléd, az együgyű vagy agyfúrt szolga, aki hol a gazdáját ejti át, hol a gazdájára fenekedőket. A nézőknek ismerős bohócok. A színész adott nekik lelket. Szöveget is, mert Goldoni előtt az nem volt megírva. Ha ezek az így-úgy egymáshoz hajazó maszkok nincsenek, talán be sem megy a színházba a közönség. Az igazi nagy teljesítmény persze az, hogy tud egy nagy tehetség a készen kapott mintákkal, a minták ellenére valami újat csinálni. A velencei Carlo Goldoni (1707–1793), az olasz vígjáték megteremtője, tudott. Tudta, mi kell a közönségnek, de tudta azt is, hogy mi kell neki. Micsoda helyzeteket, micsoda alakokat talált ki! A bogaras régiséggyűjtő mellé két nagyszerű nőfigurát állít: az egyik a fedezetlen előkelőség megszállottja, a másik a vagyona biztonságában a maga igazáért, de a rangért, a házi hatalomért is küzdő menyecske. A betegséget színlelő szerelmes kisasszony sok akkori színdarabból ismerős, de mellette ott vannak a szélhámos, tudálékos kocadoktorok, hátuk mögött meg az újságjaiba temetkező, pletykákra, szenzációkra éhes, a gyógyászattal alig-alig törődő patikus. Vagy a művészvilág, a magukat kellető, egymással marakodó, kétes tehetségű színésznőcskék, a cinikus mecénások. Vagy a kor nem is nagyon bonyolult érdekek, megrögzött elvek, szokások közt mulatságosan botladozó módos bugrisai! Goldoni vígjátékai azért olyan elevenek ma is, mert a kötelező alakokban, szituációkban színpadra tudta vinni azt, amit csak ő látott földijeiben, kortársaiban. Olykor még azt is meg merte csinálni, hogy a fergeteges vígjáték keserves-szomorú zárójelenetbe futott. Azért játsszák ma is világszerte, mert meg tudta szegni a szabályokat. Kötetünk – Magyarósi Gizella fordításában – három, könyvalakban magyarul még meg nem jelent komédiát (A szmirnai impresszárió, A patikus, A régiséggyűjtő családja) tartalmaz a híres Bugrisok mellett.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630768062 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 334 |
| Fordítók: | Magyarósi Gizella |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Dráma, Drámaantológia / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről