
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Előszó: Az 1867-es kiegyezést követő időszak Magyarország ezeréves történetének soha nem látott gazdasági és kulturális fellendülését hozta, mely csúcspontját a Millenniumra érte el. Az egész ország, de főként a főváros csodálatra méltó fejlődésen ment át. Magyarország európai szintre emelkedett, Budapestet a világ egyik legszebb fővárosaként tartották számon. A gigászi munkából a hídépítők sem maradtak ki. Csak a fővárosban - az újpesti vasúti híddal (1892-96) egyidőben - de már kizárólag magyar mérnökök és munkások, magyar anyagból, megtervezték és felépítették a Ferencz József hidat (1895-96), majd pedig az Erzsébet hidat (1898-1903). Ez utóbbi akkor nemcsak a világon a legnagyobb fesztávú lánchíd volt, hanem mindmáig a legszebb is. (Érdemeiket fokozza, hogy 1894 elején a két hídra a világ 10 országából 74 pályaművet nyújtottak be. A II. világháború esztelen pusztításainak - valamennyi társával együtt - nemzeti büszkeségünk, az Erzsébet lánchíd is áldozatává vált. Helyén - hosszas vajúdás után - 1964-re, hasonló vonalvezetésű gyönyörű, könnyed kábelhíd épült. Minden magyar embernek, de kiváltképp a hidász társadalomnak kötelessége ismerni, illetve megismertetni e két rendkívüli alkotást. Erre legkitűnőbb lehetőségként a lánchíd felavatásának (1903. október 10.) 100. évfordulója szolgált. Egyidejűleg alkalom kínálkozott arra is, hogy az új híd átadásának (1964. november 21.) 39. évfordulóját - éspedig méltó módon, kiemelkedő rendezvénysorozattal - szintén megünnepeljük. 2003. október 10-én a Budapesti Történeti Múzeumban magas színvonalú tudományos ülést tartottak, rendkívül gazdag kiállítást nyitottak meg, valamint a két híd megvalósítását és életét bemutató, gyönyörű könyvet (A régi és az új ERZSÉBET HÍD, BTM 2003.) adtak ki, majd az évforduló másnapján emléktáblát avattak az Erzsébet híd budai hídfőjén.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632149726 |
|---|---|
| Kiadó: | Magész |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Text Nyomdaipari Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 190 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 30.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Műszaki / Építőipar / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nagyon értékes történelmi jelentőségű kiadvány.