
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 080 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Peter Walter Tizennyolc éve, hogy az oxfordi mester örök álomra hunyta le bágyadt fényű szemét. Még nem érkezett el az ő ideje. Kevés idő telt el halála óta arra, hogy elfoglalja helyét az örökké élők közt. Hiszen munkáinak gyűjteményes kiadása is csak két évvel ezelőtt került a nagyközönség kezébe. Várnunk kell, míg ez a tíz kötet s velük együtt szerzője is bevonul a műveltek köztudatába. De addig ennek a műveltségnek sokat kell tűrnie, csiszolnia önmagát, nagyon el kell mélyednie, nagyon magasra kell szállania. A legjobb úton vagyunk. Walter Paternek legalább a nevét kezdik ismerni mindenfelé. Nem éppen helyesen, nem a kellő szempontból, kissé eltorzítva e szép angolszász arcot, amelyen fölismerhetők a hellén keresztezés nyomai. Mindegy: beszélnek róla, kívánják, egy kis résen át belopódzott hozzánk erjesztő, nyugtalanító szelleme, amely távol állott minden forradalmitól nemes méltóságában és mégis alkalmas rá, hogy forradalmat gerjesszen újszerű eszméivel és még ujabb formáival.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Révai Kiadás |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1919 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második kiadás |
| Kötés típusa: | fűzött félvászon |
| Terjedelem: | 325 |
| Fordítók: | Sebestyén Károly |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 16.00 cm |
| Kategória: | Művészetek / Általános Művészettörténet / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről