Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A renovascularis hypertonia sebészete

A renovascularis hypertonia sebészete - Szarka József, ifj. Kelemen Endre, Éliás Sándor - Régikönyvek
(0 vélemény)

Ebben a munkában a renovascularis hypertonia sebészi kezelésének feltételeit, lehetőségeit, valamint problémáit és tapasztalatait tárgyaljuk. Egyben megkíséreljük összefoglalni az idevágó szakirodalom fontosabb adatait, miután nagyobb lélegzetű írás e tárgyban hazánkban még nem jelent meg. A napjainkban is folyamatosan napvilágot látó közlemények közel érthetően nem használhattuk fel már azokat, amelyek a végső korrektúrát követően jelentek meg. Mondanivalónkat elsősorban a sebészeti vonatkozásokra korlátoztuk. Ezért nem foglalkozunk terjedelmesebben az alapvető élet- és kórélettani, illetve belgyógyászati kérdésekkel, legfeljebb rövid összefoglalás vagy irodalmi hivatkozás formájában. De mellőztük a műtéttani szempontok túl aprólékos ismertetését is; a műtéti eljárások jórészt az ér- és urológiai sebészet módszerein alapulnak. Témánk illusztrálására felhasználtuk 80, legalább már 5 éve operált betegünk kezelése során nyert tapasztalatainkat is. Néhány, egyenként talán kevésbé fontos, de összességükben a felmerült problémák jobb megértését is elősegítő, az irodalomban alig említett megfigyelésünk is szerepet játszott e munka megírásában. Ugyanakkor bizonyos következtetések experimentális hátterével - lehetőségek híján - adósak maradunk. Néhány konklúziónk tehát csupán klinikai megfigyelésen és elméleti megfontolásokon alapszik; ezért mindenütt hangsúlyoztuk azok feltételes voltát. Talán mégsem haszontalan megemlítenünk őket, mert adatul szolgálhatnak kísérleti és kórélettani vizsgálatokhoz.

Borító tervezők:
Bogdán Hajnal
Kiadó:
Akadémiai Kiadó és Nyomda
Kiadás éve:
1984
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Akadémiai Kiadó és Nyomda
ISBN:
9630533502
Kötés típusa:
kemény papírkötés
Terjedelem:
189 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.50cm, Magasság: 20.20cm
Súly:
0.41kg
Kategória:
Rövidítések 13
Bevezetés 15
Előfordulás 18
Sebészeti kórtan 22
Az art. renalis endoluminalis szűkülete 23
A veseűtőér kompressziója 34
Az art. renalis közvetett szűkülete 37
Renoparenchymalis okok 43
Kórismézés 48
Tájékoztató és szűrőjellegű vizsgálatok 52
A morfológiai kórisme 61
A funkcionális kórismer 67
Az elkülönítő kórisme 72
A műtét javallata és kilátásai 74
A műtéti javallat 74
A kórjóslat 79
A műtét kockázata 83
A műtéti halálozás 83
Az eredményes műtét (vérnyomáscsökkenés) kockázata 86
Relatív kockázati szempont: Az eredménytelen műtét 87
Az ellenoldali vese kérdése 88
A műtét 89
Érhelyreállító (revascularisáló) műtétek 92
A postoperatív szak 133
Diuresis. Elektrolit-folyadék háztartás 133
A vérnyomás postoperatív alakulása 140
Az operált ér, illetve vese működésének ellenőrzése 142
A műtét utáni kezelés egyéb szempontjai 144
Korai postoperatív szövődmények 146
Szövődmények a vérnyomás csökkenése miatt 146
Helyi szövődmények 147
Postoperatív veeselégtelenség 152
A sebészeti kezelés eredményei 155
Késői szövődmények 166
Késői helyi szövődmények. A RVH kiújulása 166
Irodalom 171
Tárgymutató 187

Szarka József

Szarka József  további könyvei

60%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 800 Ft 1 120 Ft
akár 70%
Hűségpont:
 
legjobb ár
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 300 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...