
(3 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 10 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"Gertrude gyanakodva közeledett és beleszagolt a furcsa folyadékba. Rövid habozás után beledugta az orrát, kortyolt egyet, és másodperceken belül szorgos lefetyelés hangjai töltötték be az ólat. - Szavamra, ízlik neki! - kiáltotta Will. - Még szép - közölte a papa derűsen. - Ez John Smith legjobb söre. A disznó meglepően rövid idő alatt végzett a két gallonnal, majd tisztára nyalta az egész vályút, mielőtt otthagyta volna. Semmi késztetést nem mutatott arra, hogy visszaheveredjék a szalmára, hanem járkálni kezdett az ólban. Időnként odament a vályúhoz, hogy megnézze, nem fakadt-e még egy kis sör benne, és fel-felnézett a palánk fölött behajló három arcra. Az egyik alkalommal elkaptam a pillantását, és hitetlenkedve konstatáltam, hogy a korábban vészjóslóan villogó tekintetben most nyájas derű honol. Némi jóindulattal még azt is mondhattam volna, hogy a disznó mosolyog. Ahogy múltak a percek, egyre bizonytalanabbá vált a mozgása. Időnként megbotlott, és kis híján elesett, végül eltéveszthetetlen csuklást hallatva lerogyott a szalmára, majd az oldalára hengeredett... Gertrude merevrészeg volt."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632025997 |
|---|---|
| Kiadó: | KönyvFakasztó Kiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Akadémiai Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 458 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Humor |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Amikor besorozott kiskatonaként, a háború közepén is a civil szakmád esetei jutnak eszedbe mindenről. Humoros, rövid állattörténetek. A szerző minden könyvéből sugárzik a természet tisztelete és a mérhetetlen szeretet az állatok iránt.
James Herriot lehengerlő stílusa ebben a könyvben is megmutatkozik. Imádni valóan mutatja be kapcsolatát az állatokkal, hogy sikerült meggyógyítania egy-egy kedves állatot. Mulatságosan mesél a kiképzéséről, barátairól, munkatársáról. Érdekes történeteket olvashatunk egyes gazdákról és állataikról, amelyek hol megnevettetnek, hol megmosolyogtatnak, néha viszont könnyeket csalnak a szememben. Imádtam minden szavát!