
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Ez a kötet „a római császár kedvelt olvasmánya lehetett volna” – írta a Times Literary Supplement kritikusa az angol változat megjelenésekor. A két angol szerző – Tim Cornell és John Matthews – összefoglaló munkája átfogó képet kíván nyújtani a római világról és kulturális életéről. Azt az időszakot mutatja be, amely Róma alapításával és a korai fejlődésével kezdődik, majd a város irányította terjeszkedéssel, Itália és a Földközi-tenger medencéjének meghódításával folytatódik. Foglalkozik azzal, miképpen hozta létre Augustus a császárságot, s ezt követően hogyan alakult ki az új politikai és vallási rend. E korszak története a Nyugatrómai Birodalom összeomlásával fejeződik be, illetve annak a bemutatásával, hogyan hódítja vissza Itáliát egy keresztény bizánci császár a germán királyoktól. Az áttekintés a történelmi események elbeszélésére épül, és a szerzők az időrendhez tartották magukat, mivel több mint ezerháromszáz évről adnak számot, és a vizsgált változások rendkívüli méretűek. E könyv olvasója tehát megismerkedhet Róma alapításának nemcsak legendájával, hanem a korai Latinum, az etruszkok, az archaikus város történetével. Megtudhatja, milyen volt a mindennapi élet – városon és falun – a köztársaság és a császárság idején, milyen szertartások kísérték az államvallás ünnepeit, miként közlekedtek a római világban, hogyan működött a bürokrácia, a birodalmat a hadsereg és a vallás mellett összetartó igazgatási apparátus. Ez az első magyar nyelven megjelenő művelődéstörténeti mű, amely több mint félszáz térképpel segíti az eligazodást: Itália földrajzi, éghajlati térképei mellett megtalálhatók – többek között – a régészeti lelőhelyeket, a háborúk menetét, a provinciákat, a birodalom nyelvi megoszlását részletesen bemutató térképek is. A kitűnő minőségű, többségében színes illusztrációkat grafikai ábrázolások egészítik ki, kislexikon, időrendi táblázat, bibliográfia, a tárgykörben magyar nyelven hozzáférhető olvasmányok a témában elmélyülni szándékozóknak tartalmaz hasznos tudnivalókat.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632086260 |
|---|---|
| Kiadó: | Helikon Kiadó Kft. |
| Kiadás éve: | 1999 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda Rt. |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 243 |
| Fordítók: | Fridli Judit, Pálvölgyi Endre |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 24.00 cm, Magasság: 30.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Ókor / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Történelem / Régészet / Térképek, Atlaszok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről