
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Kik számára íródott ez a könyv? A szerző tulajdonképpen a sakkozás barátainak szánta, mert hiszi és reméli, hogy minden rendű és rangú sakkozó talál benne olyasmit, ami érdeklődését leköti, vagy amit újra meg újra szívesen elolvas. De elsősorban azokra gondolt, akik már a sakktáblán is és a játék tanulásában is megtették az első lépéseket, és most szemüket a figurákról felemelve, kicsit széttekintenek a sakkhorizont minden tája felé. A távolban sok új fogalom képe tűnik fel előttük, egyelőre még csak körvonalakban, és ezekről kapnak most rövid tájékoztatást. Vagy, ha már a hasonlatoknál tartunk, vegyük úgy, hogy most léptek be egy nagy épület előcsarnokába, amelyből több ajtó nyílik. Hogy mit találnak a legfontosabb ajtók mögött, azt röviden elmondják a könyv fejezetei. Akik pedig valamilyen részletre kíváncsiak, majd belépnek a megfelelő ajtón, és ott benn azután pontosabban eligazítják őket.
Mutass kevesebbet
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Hiányzott a gyűjteményemből