
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 440 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Részlet a könyvből: "Alig van nap, hogy ne kérdezzék: Hogy jutott az eszébe felfedező útra menni, a Gobi sivatagon ásóval dinoszaurusz tojásokat keresni? Egyszerű a felelet: Nem tehetek róla, nem tehettem egyebet. Nyilván erre születtem. Bizonyosra veszem, hogy akármilyen más munkában, csapnivaló kétbalkezes kontár lett volna belőlem. Mióta az eszem megvan, mindig természetvizsgáló, kutató akartam lenni. Egyéb még csak eszem ágába se jutott. Kilenc éves voltam, amikor az első vadászpuskát kaptam. Az anyám halálra rémült erre a gondolatra, de apám bölcsen megvigasztalta: "Ugy se tudjuk megakadályozni, hogy ne lődözzön. Valahonnan mégis kerít puskát és csak dugdossa majd előlünk. Sokkal kisebb lesz a veszedelem, ha magam veszek neki és én tanítom meg a fogására." Apámnak igaza volt. Semmiképpen nem tudtak elzárni a tüzifegyverfélétől; ő legalább megtanított az ilyesmivel járó veszedelmekre és a leghelyesebb fegyverhasználatra. Ha valamikor meglátta, hogy a puskával, akár fapuskával is, emberre céloztam, vagy gondatlanul bántam vele, nyomban elvette egy napra, vagy kettőre is."
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | A világjárás hősei |
|---|---|
| Kiadó: | Utazási Könyvek Kiadóhiv. |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Krakauer-nyomda |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 193 oldal |
| Fordítók: | Havas József |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.50 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Kategória: | Útikönyvek, Útleírások / Ázsia / Útikönyvek, Útleírások / Tengeri Hajózás / Útikönyvek, Útleírások / Afrika / Útikönyvek, Útleírások / Amerika / Útikönyvek, Útleírások / Ausztrália És Óceánia / Útikönyvek, Útleírások / Európa / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.