A Serengeti nem halhat meg

A Serengeti nem halhat meg nem "Afrika-könyv", legalábbis a szó szokásos értelmezésében nem az. Szerzői nem puskával, hanem injekciós fecskendővel és filmfelvevőgéppel "vadásztak", nem trófeákat gyűjtöttek, hanem színes nyakörveket akasztottak a zebrák nyakába... Nem is "repülős-könyv", bár az ötvenéves tudós pilótavizsgát tesz, és fiával kettesben, kis egymotoros repülőgépen vág neki a kalandos repülőútnak Frankfurtból Kelet-Afrika belsejébe. Nem "repülős-könyv", pedig szerzői mesteri tudást igénylő repülő-feladatokra vállalkoznak, melyek egyike a fiatal Michael életébe kerül. Az sem, amit általában "állat-könyvnek" szokás nevezni. Pedig a Serengeti hatalmas állatcsordáinak életét ábrázolja, a zebrákét, gnukét, gazellákét, oroszlánokét, hiénakutyákét, struccokét, sőt még a mérgeskígyókét is. Csakhogy a két tudós nem sző romantikus történeteket, hanem mélyrepülésben számlálja az előzőleg befogott és megjelölt állatokat, követi vándorútjukat, hogy megállapítsa, milyen sors vár rájuk, ha a Nemzeti Park határait az angol hatóságok megnyirbálják. Az eredményről könyvet írnak és színes filmet készítenek. A könyv Európa csaknem minden országában megjelent és sikert aratott, a film pedig Oscar-díjat kapott. Még csak annyit: fia halála után az apa, Bernhard Grzimnek folytatja a munkát, most már Tanzániában, ahol többé nem a meglevő Nemzeti Parkok fennmaradásáért kell harcolnia, hanem újak létesítését segítheti. Mindent egybevetve, különös, izgalmas könyv ez, melyre sokáig emlékezni fognak az Útikalandok olvasói.

Mutass kevesebbet