A skarlát betű

E mű szerzőjét rendkívül meglepte és (legyen szabad őszintén kimondania, ha ugyan nem tetézi ezzel a bűnét) nagyon jól mulattatta is az a példátlan izgalom, melyet A skarlát betű-hoz írt bevezetője okozott az őt körülvevő tisztes közösség körében, mégpedig a hivatali élet rajza miatt. Ez az izgalom akkor sem igen lehetett volna nagyobb, ha a szerző történetesen felgyújtja a vámházat, s a legutolsó füstölgő zsarátnokot valamely tiszteletre méltó személyiség vérében oltja el, aki ellen állítólag különleges rosszindulatot táplál. Mivel a közönség elítélő véleménye igen súlyosan érintené, ha az lenne az érzése, hogy megérdemli, a szerző előbb közölni szeretne valamit. Gondosan átolvasva a bevezető oldalakat, azzal a szándékkal, hogy amit tévesnek ismer fel bennük, azt kiigazítja vagy kihúzza, és amennyire csak erejétől telik, jóváteszi mindazon rémtetteket, amelyekben bűnösnek találták. Úgy látta azonban, hogy a bevezetőt nem jellemzi egyéb, mint igaz és szívből fakadó humor, valamint az, hogy a benne leírt alakokat, illetve a róluk kialakult őszinte benyomásait általában híven sikerült visszaadnia. Hogy ellenséges érzület, személyi vagy politikai rosszindulat vezérelte volna - ezt a szerző a leghatározottabban tagadja. A bevezetőt talán el is lehetne hagyni, s a közönség mit sem vesztene, és a könyv sem látná kárát; mivel azonban már meg van írva, a szerző kijelenti, hogy a lehető legjobb indulattal írta, a legderűsebb szellemben, s amennyire képességeitől telt, a leghívebben tükrözve az igazságot. Éppen ezért a szerző nem tehet mást, mint hogy egyetlen szónyi változtatás nélkül ismét közzéteszi a bevezetést is.

Mutass kevesebbet