A sólyom hangja

Régen bárhol, ahol primitív népek hosszabb időre megtelepedtek, legendák, kísértettörténetek és különös, titokzatos mesék születtek. A kutatás bebizonyította, hogy bármilyen fantasztikusaknak tűnnek is eme mondák, legtöbbjüket vissza lehet vezetni valamilyen történelmi eseményre, amit újra és újra elmeséltek tábortüzek körül vagy sötét kunyhókban, viharos éjszakákon, s a történetet nemzedékről nemzedékre örökítették. Aztán, ahogy telt az idő, mind színesebb, mind hátborzongatóbb és titokzatosabb lett, mert minden mesemondó hozzáadta saját képzelete szüleményeit. Bárhová is menjünk, Európába, Ázsiába vagy Amerikába, a Nílus, az Amazonas mentére vagy Alaszka hóborította hegyeibe: mesék, mondák mindenhol vannak. Csak meg kell keresni, és vissza kell vezetni őket forrásukhoz, hogy eredetükre fény derüljön. Florida sem kivétel. Az Everglade, a Nagy Ciprusmocsár, az Osceola meg az Okefenokee mind-mind tele van furcsa szörnyekről, kísértő szellemekről, bosszúálló boszorkányokról, kísértetjárta mocsarakról szóló történetekkel. Ilyen a Szent János folyó is: sötét, titokzatos folyam, amely némán folyik keresztül Közép-Florida napszítta fenyőerdein, sötét őserdein, néma keményfaligetein. Még mindig élnek emberek mellette, akik megesküsznek, hogy ha az ember hajszálpontosan éjfélkor lemegy egy bizonyos helyre a folyóparton, megláthatja a kísértetét annak a szegény ferences barátnak, akit ott kínoztak halálra az indiánok 1595-ben. Pontosan éjfélkor megjelenik a kísértet a folyó keleti partján, némán átsuhan a holdsütötte víz fölött, mint egy fehér ködfolt; halkan nyögdécselve háromszor megkerül egy vén ciprusfát, majd visszatér oda, ahonnan jött. Mert ahhoz a fához volt kikötve a szerzetes, miközben halálra kínozták; még mindig ott áll magasan és göcsörtösen a folyóparton.

Mutass kevesebbet