A szabadság kapujában

Reprint kiadás. / Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 30. évfordulóján a hangulat, a felismerés, az igény, a szándék és a lehetőség ritka egybeesésének lehettünk tanúi. Míg a tizedik évforduló szinte érdeklődés hiányában sikkadt el, a huszadik a nagyhatalmak közötti enyhülési politika és a hazai "gulyáskommunizmus" tömjénezése jegyében köszöntött ránk. Negyedszázad és további fájdalmas tapasztalatok (Csehszlovákia lerohanása) után a reményt ma a lengyelországi Slodarnosc rövid tündöklése tartotta életben. De 1986-ra egy illúzióval szegényebbek lettünk. A magyar forradalom követeléseinek időszerűsége még azok előtt is nyilvánvaló lett, akik a népakarat spontán kirobbanásától vagy visszahőköltek, vagy taktikai meggondolásokra hivatkozva - éretlenséggel - vádolták a forradalom vezetőit és végrehajtóit. A történelem gondoskodott arról, hogy az elmúlt három évtized eseményeinek fényében a nyugati közvélemény hangulatilag és intellektuálisan egyaránt be tudja fogadni, fel tudja dolgozni a magyar forradalom tanulságait. Ezzel magyarázható az a szinte példátlan mértékű érdeklődés, amely világszerte megnyilvánult a 30. évforduló iránt. Ám ebben a három évtizedben Magyarországon is felnőtt egy nemzedék, amelynek számára 1956 majdnem olyan távoli évszám, mint 1848. A különbség csak az, hogy ez a nemzedék hivatalos nevelőitől 1956-ról a mai napig nem tudhatja meg az igazat. Ezt a nemzedéket a rendszer az 56-os eszmék és az eszmék képviselőinek a gyűlöletére próbálja nevelni, magától értetődő tehát, hogy a fiatalokban felébredt az igény az igazság kiderítésére. A felsorolt szempontokon túlmenően a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának munkatársait az is ösztönözte, hogy a forradalom Nyugaton élő s gyakran hajlott korú szereplői és tanúi maguk is fontosnak ítélték, hogy elmondják saját történetüket - mindenki okulására.

Mutass kevesebbet