A szegényember kincse

Az 1914-18-as világháborúban mint sebesülés következtében frontszolgálatra alkalmatlan, de front mögötti szolgálatra alkalmas főhadnagy Kaposváron a katonák civil ruháit javító osztag parancsnokaként teljesítettem szolgálatot. Készültünk a háborút befejezni. A raktárban levő katonaládákban találtam nótás (verses) könyveket, naplókat, amelyeket kiszedegettem, olvasgattam, s így a népköltészeti termékek gyűjtésére kedvet, ösztönzést kaptam. Ezt a kedvet, ösztönzést fokozta, erősítette a falumunka (népköltészeti termékek gyűjtése), amely a húszas években már javában folyt finn rokonainknál, Gusti professzor vezetésével Romániában, a szegedi egyetem Faluszemináriumában Magyarországon. Ezen példákon támadt az a gondolatom, hogy a tanuló ifjúságot milyen jól fel lehetne használni népköltészeti termékek gyűjtésére. Akkor még mindenütt dilettáns gyűjtők gyűjtöttek, s így - egyéb okból is - én is csak ilyen módon indulhattam, foghattam neki a gyűjtésnek. 1927-ben a karácsonyi vakációra menő tanítványaimat megkérdeztem, hogy szüleiktől, nagy szüleiktől, testvéreiktől, rokonaiktól, ismerőseiktől, elmenve a fonókba, a fiatalság összejöveteleire is, írjanak le - kiejtés szerint - minél több népdalt. Az eredmény meglepően gazdag volt. Húsvétra már a húsvéti öntözők, a nyári vakáción és azután a többi vakáción: balladák, lakodalmi versek, mesék stb. is sorra kerültek. Tíz esztendő alatt tekintélyes anyagot összehordtak a megyében, illetve a székely Mikó-kollégium sugárkörében lakó tanítványaim. A begyűlt anyagot selejteztem, rendezgettem, s én magam is a gyűjtőmunkában részt vettem (Nagybacon, Csomakőrös, Sepsibesenyő).

Mutass kevesebbet